Mindenkit érint a nyersanyagárak emelkedése – mikor lesz már vége?

Az egész világot érintő alapanyaghiány lépett fel a csomagolástechnikától az elektronikai piacon keresztül, az autóiparon és az építőiparon át az élet minden területén, mely a nyersanyagárak drasztikus növekedését idézte elő.

Mi vezetett az nyersanyagárak rohamos emelkedéséhez?

Nyersanyagár emelkedésEgyelőre sokan csak találgatunk, de ami egyértelműen érezhető volt, hogy a kialakult piaci helyzethez a kezdőlökést a COVID-19 világjárvány adta meg. A folyamatosan változó vírushelyzet és az újabbnál újabb határzárak nem könnyítették meg a gazdaság helyzetét. Minden ország félt a további lezárásoktól, ezért hirtelen elkezdték felhalmozni az alapanyag készleteiket, így próbálták megelőzni a termelésük és gazdaságuk megállítását.

Elsőként Ázsia kezdett eszeveszett raktári készlet felhalmozásba, melynek hatására irdatlan mennyiségű alapanyagot vásárolt fel az Európai készletekből. Ezt látván az Európai gyártók megijedtek és hirtelen megemelték igényeiket, elkezdtek ők is bespájzolni. A nyersanyaggal kereskedő cégek felfedezték a potenciált a piaci szereplők pánikszerű felvásárlási szándékában, ezáltal hatványozottan emelték áraikat, hiszen az alapanyag iránti kereslet ennek ellenére sem csökkent.

Ha egy kicsit tovább haladunk ebben a spirálban, akkor a szállítmányozásra nehezedő terhet sem hagyhatjuk ki az ok okozati összefüggésből. A rohamosan emelkedő megrendelések a szállítmányozó cégeket is megterhelték, akik többek közt a kialakult konténer hiány miatt szintén emelték áraikat. Ezen a helyzeten a Szuezi-csatornában elakadt teherszállító hajó sem segített, ami miatt számtalan szállító hajó feltorlódott. Ez a váratlan esemény óránként 120 milliárd Ft veszteséget jelentett a világnak és tovább rontott a nyersanyag piac helyzetén.

Végül de nem utolsó sorban nem hagyhatjuk ki a listából a bérek emelkedését sem, amely szintén nagy mértékben hozzájárul az előállítási költségek emelkedéséhez, ezzel egyenesen arányosan a termékek magasabb áron történő értékesítéséhez.

Hogyan változtak a nyersanyag – a papír, a fa, a műanyag – árak?

A nyersanyagárak ugrásszerűen emelkedtek, így alkalmanként akár 15%-os növekedés is előfordult. Ez jelentős különbség a korábban megszokott 5-8%-hoz képest. 2020 decembere és 2021 márciusa között a műanyag nyersanyagára megduplázódott, ami szerencsére napjainkra 50%-ra mérséklődött. A papír esetében is többszöri áremelést figyelhettünk meg, jelenleg 30-40% között tart a növekedés és senki nem tudja, hol lehet a vége. A fa alapanyagok tekintetében is 50%-os emelkedésnek lehetünk szemtanúi. Bátran kijelenthetjük, hogy a műanyag, fa és papír nyersanyagok átlagosan 50%-os drágulást tudhatnak magukénak. Ez a tény az élelmiszerek, elektronikai cikkek és szinte minden termék drágulását hozza magával, amelyek csomagolásához vagy előállításához fát, műanyagot vagy papírt használnak a gyártók. Jó példa erre a palackozott víz, ami a műanyag árának változásától óhatatlanul drágább lett. Amit az ásványvíz vásárlásakor megfizetünk az a csomagolás, az előállítási költség és számtalan egyéb kiadás, de legkevésbé a víz.

Természetesen minden vállalat, legyen az kicsi vagy nagy, igyekszik megtartani az árrést, hiszen a kiadásaikat ugyanúgy fedezni kell, mint a drasztikus változások előtt. Jelen helyzetben, realizálva a piaci eseményeket, további áremelkedések várhatóak. A további sikeres és kölcsönös együttműködés jegyében, azért, hogy az üzletfelek közötti kapcsolat továbbra is folytonos és megbízható legyen, olykor mind a vevő, mind pedig az eladó kénytelen engedni.

A csomagolástechnika piacán is egyértelműen érezhető az nyersanyagárak növekedése

Világszerte mindenki folyamatos áremelkedésekkel szembesül, melyek megfigyelhetőek már a gyártáshoz, raktározáshoz szükséges eszközök, például a raklap beszerzésénél is. Egyelőre nincs kilátásban sem a papír, sem a faipari piacon csökkenés, valamint a műanyag áránál sem várható további mérséklődés. Ezt tetézi a tengeri és légi szállítások fuvardíjának emelkedése, ami 5-10-szer drágább lett, mint 2020-ban. A csomagolástechnikában szeptember és december közötti időintervallum az egyik legerősebb, ebben az időszakban tovább emelkednek a vevői igények. Ez további áremelkedést idézhet elő a piacon.

Milyen hatása van az alapanyagárak drasztikus változásának a ZalaPack életére?

Mivel mi csomagolóanyagot gyártunk és számos csomagolástechnikai terméket forgalmazunk, így rögtön éreztük a műanyag termékek árának agresszív változását, valamint a papír alapanyagok hiányát. A beszállítóinknál megnőttek az átfutási idők 2 hétről, akár 6-8 hétre. Néhány papír – például a kraft papír, – igazi kincsnek számít, melynek szinte ellehetetlenedett a beszerzése, így már alternatív megoldásokon dolgoznak a beszállítóink. Hétről-hétre jeleznek felénk újabb és újabb alapanyagár emeléseket. Partnereink felé igyekszünk 2-4 héttel előbb jelezni a jövőbeni áremeléseket, azonban a mai piaci helyzet tekintetében esetenként kénytelenek vagyunk azonnal reagálni az árváltozásokra. Jelen helyzetben több vállalat a beépülő anyagok kombinációjában és összetételében keresi a megoldást. Sajnos a csomagolóiparban ilyesféle mozgási lehetőségünk nincs. Bízunk abban, hogy 2022-es év stagnálást hoz majd az árakban.

Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat ezek között az optimálisnak nem mondható körülmények között is, hiszen a hosszú évek alatt számos erős beszállítói kapcsolatot alakítottunk ki a világ több országával, valamint hazai vállalatokkal. Ennek köszönhetően a ZalaPack alapanyagellátása folyamatosan biztosított. Mindent megteszünk, hogy ez a jövőben is így maradjon, és minden vevői igényt maradéktalanul tudjunk kiszolgálni.

MEGÚJÍTOTTUK ISO TANÚSÍTVÁNYAINKAT!

Büszkén számolhatunk be arról, hogy a ZalaPack Kft-nek ismét sikerült megújítani az ISO 9001 és ISO 14001 minősítéseit.

De mi is az az ISO?

ISO minőségAz ISO a Nemzetközi Szabványosítási Szervezet által kidolgozott szabályokon alapuló minőségbiztosítási rendszer. A szervezet által kiadott minősítéseket évente felülvizsgálják és három évente, sikeres auditálás után lehet őket megújítani. A felügyeleti audit során az auditor javaslatokat tesz, hogy a jövőben mire fektessen nagyobb hangsúlyt a vállalat. A vizsgálat célja, hogy biztosítsa a cég folyamatos fejlődését.

Az út, ami az ISO tanúsítványok megszerzéséhez vezet, megköveteli a részletes dokumentálást. Azoknak a cégeknek, akik szeretnék a nemzetközi minősítések bármelyikét megszerezni, kötelezően létre kell hozniuk a választott szabványokhoz saját ISO kézikönyvüket, mely megfelel a szervezet által előírt szabályoknak, elvárásoknak. Ennek kitöltésekor a legapróbb részletességgel kidolgozva kell meghatározni a jövőbeni célokat, tervezett fejlesztéseket és a meglévő és tervezett folyamatokat.

Miért tartjuk fontosnak a minősítéseinket és folyamatos megújításukat?

Számunkra az egyik legfontosabb vásárlóink elégedettsége és bizalma.

Ebben támogat minket az ISO 9001 tanúsítványunk, mely jelzi vásárlóink felé, hogy a ZalaPack rendszerei, eljárásai, minden szinten megfelelnek az ügyfeleink igényeinek.

A minőségirányítási tanúsítvány megszerzése komoly átvizsgálással jár, mely teljeskörűen integrálja nemcsak a vásárlók, hanem a vállalatunk elképzeléseit és elvárásait is. Segítségével cégünk eljárásai rendezetté válnak, segít adminisztrálni és ellenőrizni a folyamatainkat. Külön ISO kézikönyvben definiáljuk a Minőség Irányítási Rendszer (MIR) alkalmazási területét, valamint az eljárások pontos leírását. Mindezeken felül a lean management munkáját is támogatja, tartalmazza a szerszám- és gépmegjelölést, melyek segítenek kivédeni a hibákat. Ennek köszönhetően mindig pontosan tudjuk, ki állítja be a gépet és gyártja a termékeket, ki az, aki átadja az alapanyagot, ki csomagol, egy szóval azt, hogy melyik folyamatért ki a felelős.

A minőség mellett vállalatunknak kiemelten fontos, hogy óvjuk a minket körülölelő világot.

Éppen ezért környezetvédelmi szempontból is rendszeresen felülvizsgáljuk munkafolyamatainkat. Ezt támasztja alá ISO 14001 minősítésünk, melynek birtokában állíthatjuk, hogy cégünk mindent megtesz azért, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. Ennél az ISO tanúsítványnál is részletgazdag, a követelményeknek megfelelő dokumentáció szükséges. A Környezet Irányítási Rendszer (KIR) kézikönyvének esetében meg kell határozni azokat a folyamatokat, melynek segítségével szeretnénk megelőzni a környezetünkre káros anyagok kibocsátását. Ennek érdekében vállalatunknál optimalizáljuk az elfogyasztott üzemanyagot, elektromos targoncákat szereztünk be, napelemeket szereltünk fel, szelektíven gyűjtjük a hulladékot és újrahasznosított dobozokat is értékesítünk. Nem utolsó sorban pedig a papír feldolgozásból keletkezett hulladékot is igyekszünk minimálisra csökkenteni.

 

Bátran állíthatjuk, hogy minősítéseink garanciát jelentenek a tőlünk vásárolt termékek minőségére, és hogy vállalatunk mindent megtesz azért, hogy óvjuk környezetünket.

ZalaPack, ahol garantáljuk a minőséget és óvjuk a környezetet!

INTERNETES KISKERESKEDELEMMEL FOGLALKOZOM – MELYIK CSOMAGOLÓANYAGOT VÁLASSZAM?

ÚTMUTATÓ WEBÁRUHÁZAK SZÁMÁRA

Az e-kereskedelem fellángolásával egyre inkább előtérbe kerülnek a praktikus, kimondottan csomagküldésre tervezett csomagolóanyagok is, legyen szó akár dobozról, tasakról, borítékról vagy egyedi céllal kialakított hullámkarton termékről. A szélesedő termékportfólió viszont gyakran kérdéseket is felvet; melyik csomagolóanyagot válasszam?

A következőkben néhány, a webáruházakban leggyakrabban vásárolt termék praktikus csomagolási megoldásait mutatjuk be, segítve ezzel a vásárlók választását.

DIVATÁRUCIKKEK CSOMAGKÜLDÉSE

Ruhásdoboz

Talán mindenki egyetért abban, hogy ruhanemű az egyik leggyakrabban vásárolt termék az interneten. Mivel nem törékeny és sérülékeny áruról van szó, ezeket beletehetjük egyszerű futártasakba, karton borítékba, vagy akár buborékos borítékba, amelyek a legolcsóbb, legegyszerűbb és sok esetben teljesen megfelelő csomagolási megoldások. Amennyiben viszont nagyobb méretű divatcikkeket postázunk, mint például cipőket vagy kabátokat, amik a tasakoknál és borítékoknál stabilabb csomagolást igényelnek, dönthetünk a ruhás dobozok vagy divatáru dobozok használata mellett. Ezek a biztonságos dobozok többnyire barna vagy fehér színben készülnek, sok különböző méretben elérhetők és praktikus megoldást nyújtanak, akár a világot átszelő csomagküldés esetén is.

Ha a biztonság mellett az ügyfél elégedettségét is növelni szeretnénk, akkor vegyük fontolóra a visszazárható csomagküldő dobozok alkalmazását, amelyekkel nagyban könnyíthetjük vásárlóink számára a termékek visszaküldését. Ezek a dobozok dupla zárószalaggal vannak ellátva, így amennyiben a vásárló nem elégedett a rendelt árucikkel, visszateheti azt ugyanabba a dobozba, amelyikben az megérkezett, visszazárhatja, és már át is adhatja a futárnak.

Laptop doboz

ELEKTRONIKAI TERMÉKEK CSOMAGOLÁSA

Manapság egyre többen rendelnek elektronikai termékeket interneten keresztül. Meglehetősen érzékeny, törékeny termékekről beszélünk, ezért fontos, hogy ezek szállítására biztonságos csomagküldő dobozokat válasszunk. A biztonság mellett nélkülözhetetlen, hogy a csomagoláson egyértelmű jelzések legyenek. Fontos megjelölni, hogy hogyan helyezkedik el benne a termék, hogy annak megfelelően szállítsák. Lényeges, hogy feltépő szalaggal ellátott legyen, hiszen így nem kell szikével, késsel, ollóval, vagy bármilyen olyan eszközzel bontogatni a csomagolást, ami kárt tehet a rendelt termékünkben.

A nagyobb termékeket – mint a hűtőt, vagy a mosógépet – alaposan becsomagolják, nem jellemző, hogy extra csomagolást tesznek köré. Azonban a kisebb elektronikai termékek gyakran extra csomagolásért kiáltanak. Okostelefonok, tabletek, laptopok, mikrofonok számára több megoldás közül választhatunk. Az általános csomagküldő dobozok, a posta dobozok szinte bármelyikhez használhatók. De vannak specifikusan kialakított okostelefon dobozok, tablet dobozok, laptop dobozok is, melyek kiemelkedő védelmet nyújtanak a mindennapokban használt okostermékeinknek.

ITALSZÁLLÍTÓ CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOK

Borosdoboz csomagolási

Az italok házhoz rendelése is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ma már a sör, a bor, a pezsgő, a whisky, a gin és megannyi más alkohol egyenesen az ajtóba érkezhet a futárszolgálattal. Mivel ebben az esetben szintén nagyon törékeny áruról beszélünk, rendkívül fontos, hogy megfelelő csomagolást válasszunk. Nem könnyű eligazodni az egyre szélesedő csomagolási termékkínálat között. Léteznek fekvő és álló típusú szállítódobozok, extra betéttel ellátott borszállítók, igazi csomagküldésre termett, országokat átszelő szállításhoz használt csomagoló dobozok, díszes borosdobozok és megannyi más kreáció.

Az egyes típusok árkategóriában is nagyban különbözhetnek, így ahhoz, hogy a számunkra legmegfelelőbb és leginkább költséghatékony megoldást válasszuk, fontos mérlegelni, hogy milyen a szállítási metódus. Amennyiben raklapon szállítjuk termékeinket, elegendő lehet egy fekvő típusú borszállító doboz elválasztókkal. Ebben az esetben a hangsúly a megfelelő raklapra történő elhelyezésen és rögzítésen van. Amennyiben viszont futárral küldjük termékeinket, nem árt óvatosabbnak lennünk, válasszunk extra belső betétekkel ellátott dobozokat, amelyekkel megvédhetjük áruinkat a sérülésektől.

 

Még mindig úgy érzi, hogy nem találta meg a megfelelő csomagolási megoldást?

A tipikusan a legnépszerűbb interneten rendelt termékekhez kialakított dobozok mellett számtalan más csomagolási megoldás áll már rendelkezésre. Egyre kedveltebbek az ajándékdobozok, hiszen ma már szebbnél szebb nyomtatott, fényes dobozok és hengerek közül válogathatunk. Nagy mennyiségű szállítás esetén népszerűek az EUR raklaphoz igazodó csomagküldő dobozok, de közkedveltek a hajtogatható dobozok, a postai dobozok, a könyvszállító dobozok, valamint a hosszúkás termékek csomagolásra megoldást nyújtó dobozok is.

 

A jelenlegi időszak kitűnő alkalom új webáruház nyitásához, melyhez csomagolóanyagot nem is kell tovább keresni. Látogasson el webshopunkra és válasszon széles termékkínálatunkból!

MUNKAMORÁL, AVAGY MILYEN EGY JÓ MUNKAHELY?

Mi is az a munkamorál?

Röviden és tömören, az egyének munkához való viszonya. A munkához fűződő erkölcsi érzelmeink meglepő módon nagyon korán, 6 éves korunkig kialakulnak. A gyerekkorban tapasztalt impulzusok nagyban befolyásolják a bennünk kialakuló munkamorált, hiszen kisgyermekként nagy hatással van ránk, hogy szüleink boldogan, kiegyensúlyozottan, vagy éppen idegesen és türelmetlenül térnek haza hozzánk egy szokásos munkanap után.

Munkahelyi tapasztalataink jelentősége

A gyermekkori impulzusok mellett természetesen saját tapasztalataink is befolyásolják a munkához fűződő viszonyunkat. Meghatározó, hogy kezdő munkavállalóként ki milyen munkahelyi környezetben szocializálódik. de a társadalmi elvárások hatása sem elenyésző.

A megfelelő munkamorál kialakításához nélkülözhetetlen, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön, ehhez pedig barátságos és biztonságos légkörre van szükségünk. Fontos, hogy hasznosnak ítéljük meg saját munkánkat, amihez elengedhetetlen, hogy azt mások is elismerjék. Nagy általánosságban elmondható, hogy rendkívül jól tudunk és akarunk is alkalmazkodni, valamint fontos számunkra, hogy munkánk során a tökéletességre törekedjünk. Szeretjük, ha fejlődési, előrelépési lehetőségeket biztosítanak nekünk, ez motivál minket, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsunk. Munkakedvünkre rendkívül pozitív hatással lehet egy jó vezető, aki cégen kívüli rendezvényekkel, csapatépítő tréningekkel és karácsonyi vacsorákkal sokat tud hozzátenni a munkahelyi atmoszférához.

Munkamorál nálunk, a ZalaPack-nál

Zalapack csapat - munkamorál

Mi a ZalaPack-nál családias légkörben dolgozunk, ahol társadalmi kötelékeket alakítunk ki és tartunk fenn. Közösségünkben mindenki saját pozíciójának megfelelő szaktudással rendelkezik. Ugyanolyan fontosnak tartjuk a csapatmunkát, mint az önálló munkavégzést, így mind az elsőt, mind a másodikat biztosítjuk munkavállalóinknak. Az irányvonalat mindig együtt, csapatként határozzuk meg, azonban minden egyes munkatársunknak van egyéni felelősségi és döntési köre.

A gördülékeny munkavégzés elengedhetetlen, ezért rendszeresen monitorozzuk folyamatainkat, és amennyiben szükséges, módosítunk, egyszerűsítünk rajtuk. Minden csapattagtól szívesen fogadjuk a javaslatokat, melyeket megbeszélések keretein belül meg is vitatunk. Számítástechnikai eszközeink naprakészen tartásáról is megállás nélkül gondoskodunk a zavartalan munkavégzést elősegítve.

Kollégáink elégedettségének érdekében a ZalaPack-nál kényelmes a munkaidő; minden péntek rövid péntek, a hétvégék pedig szabadok. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a munkakörnyezet higiénikus, komfortos legyen, biztosítunk kulturált étkezési lehetőséget, barátságos irodát.

Munkaidőn kívül rendszeresen szervezünk csapatépítő tréningeket, kirándulásokat, utazásokat. A csapatépítő foglalkozások keretein belül különböző játékok, feladatok által lehetőségünk van megerősíteni a köztünk lévő kooperációt, ami segít minket még együttműködőbb és jobb csapattá válni. Továbbá a közös kirándulásokat, vacsorákat is kedveljük. Évente többször szervezünk közös utazásokat és rendezünk céges vacsorákat, ahol korlátok nélkül, a mindennapi mókuskerékből kiszakadva, mindenki saját kedve szerint szórakozhat. Ezek az alkalmak sokkal inkább baráti hangvételű események, mint sem kötelező, feszélyezett hangulatú rendezvények. A köztünk lévő jó kapcsolat egyik titka a kötetlen, jó hangulatú beszélgetésekben rejlik.

 

Büszkék vagyunk rá, és mindent megteszünk azért, hogy munkatársaink elégedetten jöjjenek dolgozni és szívesen vegyenek részt a munkaidőn kívüli közös programokban. Fontosnak tartjuk, hogy kollégáinkkal, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk bizalmas, stabil, jó viszonyt ápoljunk.

Mi, a ZalaPack-nál figyelünk egymásra, bízunk egymásban, segítjük és támogatjuk egymást a közös célok elérése érdekében, hiszen egy csapat vagyunk!

25 ÉVES A ZALAPACK KFT.!

CÉGTÖRTÉNET A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

A ZalaPack Kft. immár negyed évszázadot tudhat maga mögött. Születésnapunk alkalmából ünnepi, és egy kicsit nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtunk. Szerettünk volna kiszakadni a rohanó hétköznapokból, ezért leültünk és áttekintettük, hogyan is jutottunk el idáig.

A KEZDETEK – EGYÉNI VÁLLALKOZÁSKÉNT INDULT…

ZalaPack Kft.

Cégünk 1990-ben egyéni vállalkozásként indult. A szorgalmas munka pár évvel később meghozta gyümölcsét, az egyéni vállalkozás megérett a cégalapításra, így 1996 áprilisában létrejött a ZalaPack Kft. Vállalatunk eleinte ipari csomagolástechnikai alaptermékek értékesítésével foglalkozott, nagykereskedelmünkben stretchfóliákat, köztes lemezeket, ragasztószalagokat, 3-5 rétegű tetőfenék-lapolt dobozokat, pántolószalagokat és egyéb kiegészítőket vásárolhattak partnereink.

2000-ES ÉVEK – BEINDULT A GYÁRTÁS-FELDOLGOZÁS

A vásárlói igények maximális kiszolgálása érdekében saját gyártósorokkal bővítettük nagykereskedelmi tevékenységünket. Gyártósorainkon elkezdődött a különböző hullámkarton termékek feldolgozása és nyomdázása. A hullámkarton- és fóliatermékek mellett faipari csomagolás, a kartonplast termékek és speciális csomagolóanyagok – pl. ofszet nyomtatási dobozok – értékesítésével is foglalkozni kezdtünk, hogy különböző iparágak szükségleteinek is meg tudjunk felelni.

Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy követni tudjuk az termékeink áramlását. Folyamatosan bővítettük gépjármű parkunkat, hogy az áru beérkezésétől a vevői átvételig kísérhessük termékeinket.

2010-TŐL NAPJAINKIG – FOLYAMATOS FEJLŐDÉS

A 2010-es évek elején bevezetésre került vállalatirányítási rendszerünk, hogy az adminisztrációs folyamatokat is optimalizálni tudjuk. A minőség már a kezdetektől egyik legfontosabb értékünk, ennek jelentőségét pedig tanúsítványok beszerzésével is alátámasztottuk. ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszerünk jól mutatja, hogy működési folyamataink professzionálisak és hatékonyak, melyeket folyamatos fejlesztésekkel igyekszünk tökéletesíteni. A környezettudatos munkavégzés kiemelkedő jelentőségű számunkra, melyet ISO 14001:2015 minőségbiztosítási rendszerünk bizonyít.

2015-től tovább bővítettük termékportfóliónkat, webáruházas csomagolási termékek gyártásával és értékesítésével is foglalkozni kezdtünk. 2018-ban elindítottuk webshopunkat, amellyel a csomagküldő kiskereskedelmet, valamint a háztartásokat is szeretnénk kiszolgálni.

A szállítási folyamatok egyszerűsítése, valamint a termelés hatékonyságának javítása érdekében 2019-ben megnyitottuk tököli telephelyünket, 2021-ben pedig budapesti sales irodánkat. Új telephelyünk és értékesítési irodánk biztosítják, hogy budapesti és kelet-magyarországi partnereink számára is a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatási nyújtsuk.

 

Immár több mint 30 év szakmai tapasztalat áll mögöttünk. Ez idő alatt folyamatosan fejlesztettük vállalatunkat és biztosíthatjuk, hogy ezt a tendenciát a következő években is követni fogjuk. További terveink között szerepel a logisztikai tér lefedettségének kibővítése, a gyártókapacitásunk növelése, valamint új termékek bevezetése is. Izgatottan várjuk, mit hoz számunkra a jövő, és reméljük, hogy további fejlesztéseinkről hamarosan ismét beszámolhatunk.

KÖZTES LEMEZEKKEL AZ ÁRUCIKKEK STABILITÁSÁÉRT

VÁLASZOLUNK A GYAKRAN FELMERÜLŐ KÉRDÉSEKRE

Egyik legutóbbi cikkünkben bemutattuk a stretchfóliát, a csomagolástechnika egyik alaptermékét. Ez alkalommal a köztes lemezekről, egy másik széles körben használt termékünkről írunk és igyekszünk minden kérdésre válaszolni, ami velük kapcsolatban felmerülhet.

Mire való a köztes lemez és milyen iparágakban használják?

KartonlemezekA köztes lemezeket szeparátorként szokták alkalmazni. Amikor az árut raklapon, egymásra pakolva helyezik el, az egyes szintek közé elválasztó lemezeket tesznek, hogy megfelelő tartást érjenek el. Gyakran alkalmazzák raklapok fedésére is, ezzel biztosítva a résmentes rakodást.

Iparági felhasználásuk rendkívül széleskörű. A bútoriparban a nyersanyagok vagy élek védelmére alkalmazzák, az építőiparban az alapanyagok előállításánál játszik fontos szerepet, de zsákos termékek gyártása során is gyakran használják. A legelterjedtebb mégis az üdítő, ásványvíz és konzervipar képviselői körében. Ezen iparágak nagyobb üzemeiben általában már a gyártósorokat is úgy alakítják ki, hogy egy vákuumos robotkar automatikusan helyezi el a szeparátor lemezeket a megfelelő helyre.

Mi a leggyakrabban alkalmazott köztes lemez?

Bátran állíthatjuk, hogy a sokszor raklap köztesként emlegetett hullámpapír lemez a legelterjedtebb. A hullámkarton egy olyan stabil szerkezet, amely papírból és levegőből áll, így sokkal kevesebb anyagból, nagy szilárdságú csomagolást biztosít. A 2, 3 vagy 5 rétegű papírköztesek alap esetben sarkos kivitelben elérhetők, de kérhetők lekerekített sarkokkal is, óvva a fóliázás épségét. Minőségben és méretben is többféle áll a vásárlók rendelkezésére kielégítve ezzel az összes iparági igényt.

Nem szeretnénk hullámpapírt alkalmazni, milyen szeparátorok léteznek még?

A hullámkarton mellett a szürkepapír használata a legelterjedtebb. Ez az újrahasznosítható kartonlemez rendkívül költséghatékony, sima felületű, nagy szakítószilárdságú, jól hajlítható, hornyolható, alkalmas akár többszöri használatra is. Sokan keresik a kartonplast lemezeket is, melyek műanyagból készülnek és 3 vagy 5 rétegben elérhetők. Merev anyaguknak köszönhetően erős tartást biztosítanak a raklapon és többször is felhasználhatók. Tökéletesen alkalmazhatók nehezebb áruk közé köztesnek továbbá telephelyen belüli használatra. A papír és műanyag lemezek mellett gyakori a farost- és furnérlemezek használata, jellemzően az építőiparban.

Hogyan válasszuk ki, hogy számunkra melyik a megfelelő köztes lemez?

Nem könnyű megtalálni a termékeinkhez legjobban illő és legköltséghatékonyabb köztes lemezt. A következő szempontokat mindenképp célszerű figyelembe venni a választás előtt:

Ha a fenti kérdésekre már megvannak a válaszok, érdemes megkérdezni egy szakértő csomagolástechnikai vállalat véleményét, aki javaslatokat tud tenni csomagolási tervek és elvárások tekintetében.

Munkatársaink szívesen látogatnak el az Önökhöz és segítenek a megfelelő szeparátor kiválasztásában. Vállalatunk egyedi megrendeléseket is teljesít, legyen szó nyomtatott, laminált (víztaszító), csúszásmentes, sarkazott, vagy kimetszett köztes lemezekről, keressenek minket bizalommal!

JELENTŐS VÁLTOZÁSOK A B2B E-KERESKEDELEMBEN

Az e-kereskedelem a B2B kapcsolatok körében is teret hódított. A vállalatok egymás között lebonyolított üzleteiben is minden eddiginél elterjedtebb az áruk és szolgáltatások interneten történő értékesítése, vásárlása és cseréje.

A kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó cégek közti e-commerce értékesítésnek csak elenyésző százaléka zajlik kifejezetten az online piactéren. Ezek a nagyvállalatok jellemzően más digitális csatornákon keresztül, például EDI (elektronikus adatcsere) szoftver segítségével generálják a megrendeléseiket. Mindezek ellenére az online piacterek lassan, de biztosan egyre ismertebbé válnak a B2B kapcsolatokban.

VILÁGSZERTE NÖVEKEDNEK A SZÁMOK A VÁLLALKOZÁSOK KÖZÖTT ZAJLÓ E-KERESKEDELEMBEN

e-kereskedelem-online shopping-Zalapack Kft.
A B2B e-kereskedelmi értékesítésben Ázsia tekinthető világelsőnek az áru mennyiségét tekintve, hiszen az online eladások 80 százaléka itt realizálódik. Kína jelentősen hozzájárul ehhez a magas százalékhoz, náluk 2012 és 2019 között négyszeresére nőtt az e-commerce tranzakciók értéke.

Észak-Amerika a maga 12 százalékával a második helyen áll. Az Egyesült Államok mind a nagykereskedelmi, mind pedig a feldolgozóipari szektorban mérsékelt, de egyenletes és folyamatos növekedésről számolt be a B2B e-commerce kapcsán. Becslések szerint a feldolgozóiparban az összes megrendelés közel 70 százaléka e-kereskedelmi csatornákon keresztül történik.

ÚJ TRENDEK AZ E-COMMERCE TERÜLETÉN

A 2020-as év olyan jelentős változásokat hozott, amely a B2B szektorra jellemző értékesítésekre is hatással volt. A COVID-19 járvány okozta korlátozások arra késztették a vállalkozásokat, hogy online platformon értékesítsék termékeiket és szolgálatatásaikat, nemcsak a végfelhasználóknak, hanem egymás között is. A hirtelen kialakult új helyzet motiválta az eladni vágyó üzletfeleket, hogy a B2C kereskedelemre jellemző stratégiákat alkalmazva további szolgáltatásokat biztosítsanak partnereiknek, például hatékonyabb ügyfélszolgálatot, valamint az egyedi igények magas szinten történő kiszolgálását.

A ZalaPack Kft. üzleti életében is nagyobb fókuszt kapott az e-commerce. A fellendülő webáruházas kereskedelem hatására felpezsdültek az online rendelési számok. A megnövekedett csomagküldések következtében partnereink életében még fontosabb lett az idő, mint tényező. Minden másodperc számít, így a gyorsan és könnyen összeállítható csomagküldő dobozaink iránti kereslet hirtelen emelkedett. Partnereink többsége a gyorsaság és kényelem mellett a környezetbarát megoldásokat is szem előtt tartja. Ők a légpárnás borítékok helyett hullámkarton borítékainkat, valamint műanyag helyett a lebomló térkitöltő elemeinket választják, ezzel óvva a természetet és csökkentve a környezetszennyezést. Ugyanezen okokból egyre többen keresik a papír alapú címkéinket és ragasztószalagjainkat.

Folyamatosan bővítjük kínálatunkat és igyekszünk a felmerülő igényeket professzionális módon és gyorsasággal kiszolgálni.

Kérdés esetén állunk rendelkezésükre, keressenek minket bizalommal!

STRETCHFÓLIA, AZ IPARI CSOMAGOLÁS ALAPTERMÉKE

A stretchfólia számtalan gyártó-, feldolgozó- és csomagolóüzem napi szinten használt terméke, melyet már megannyi néven emlegetnek a felhasználók. Magyarországon elterjedtek olyan elnevezések, mint az övező-, vagy raklapfólia, az ipari csomagolófólia, a celofán, vagy – kiejtés szerint leírva – a sztreccsfólia. Nemzetközi viszonylatban pedig stretch kezdéssel talán a világ minden táján ismerik, folytatásában már eltérhet a wrap, foil, stb. változatok között. A fent említettek közül bármilyen elnevezést is használ a vásárló, mi a csomagolástechnikában mind tudjuk, hogy mely terméket keresi.

Stretchfólia
A stretchfólia manapság már széles körben elérhető és rengeteg variánsa létezik. Beszélhetünk átlátszó, színes, nagynyúlású, ventilláló, előnyújtott, többrétegű nanostretch, mini stretch, pánterősített, kézi-, és gépi felhasználású, korrózió, vagy elektrosztatikus adalékkal ellátott, újrahasznosított anyagból készült típusokról, valamint lassan, de biztosan, érkezik a lebomló fólia is, gyors felhasználásra.

 

ÚTMUTATÓ A TÖKÉLETES STRETCHFÓLIA KIVÁLASZTÁSÁHOZ

Természetesen a termék alapfunkciója a rögzítés, melyet a rendkívül jó nyújthatósága miatt kiválóan tud teljesíteni. Megfelelő használat mellett tökéletes tartást biztosít az utaztatás során, legyen szó kamionos, hajós, repülőn- vagy, vonaton történő, vagy akár kombinált szállításról. Ahhoz, hogy a lehető legjobban lássa el a rá bízott feladatot, kiválasztás és vásárlás előtt fontos átgondolnunk néhány dolgot:

Ha ezeket az információkat megosztjuk a beszállítónkkal és szakértő gárdára bízzuk a választást, valamint időt szánunk a tesztelésre, csökkenteni tudjuk a felhasznált fólia mennyiségét. Sok felhasználó teszi le a voksát a standard 23 mikronos fólia mellett, mivel vastagsága miatt úgy érzik megfelelő az erőssége, ezért biztosan tart és véd. Ez a feltételezés viszont sajnos nem minden esetben állja meg a helyét. Fontos figyelmet fordítanunk az áruadagolásra is, mivel a helytelen kiosztás károkat okozhat a termékünkben egy hosszabb utaztatás során. Gépi felhordás esetén pedig kiemelten ellenőrizzük a precíz beállítást, melyet célszerű tökéletesíteni, hiszen ezzel szintén sokat spórolhatunk a vállalatnak.

 

2021, A VÁLTOZÁSOK ÉVE

A 2021-es év nagy változást hoz a piacon az alapanyagok árrobbanásának köszönhetően. 2020. december és 2021. február vége között már 40%-os áremelkedést tapasztaltunk. Vannak olyan gyártók, ahol kapacitáshiány miatt már nem is adnak ki árat, mert pánikszerű felvásárlás alakult ki és egy-egy gyártót teljesen lefednek termelésileg.

A standard stretchfóliák ideje talán leáldozóban van. Itt az ideje az új típusok felfedezésének, amellyel sokat nyerhet egy-egy gyártó vállalat, amely gépi vagy kézi típusú „sztreccsfóliákat” használ.

Vállalatunk széleskörű alternatívákat kínál e téren. Évek óta prezentáljuk vevőink felé az egyes speciális típusok előnyeit, viszont a standard stretchfólia kedvező ára miatt eddig nem mindenhol ért célba törekvésünk. Bizakodva állunk a 2021-22 évekhez és reméljük, hogy a vásárlók felfedezik az új típusú ipari övező fóliák előnyeit.

UTUNK A PANDÉMIA IDEJÉN

A pandémia a csomagolástechnika területén is változásokat és új elvárásokat teremtett. Ahogy a világban szinte minden területen, itt is a gyors reakció és az alkalmazkodási készség jelentette az egyetlen lehetőséget a piaci helyzet megtartásához. Szili Ádám, a Zalapack Kft. ügyvezető igazgatója őszintén számol be az elmúlt év sikereiről és nehézségeiről, valamint az ágazatra nehezedő elvárásokról.

Szili Ádám
Milyen hatással volt az iparágra a vírus?

Szili Ádám: Összességében elmondhatom, hogy nagyon hullámzó évet hagytunk magunk mögött. Ami egyik nap biztosnak tűnt, az a másik napra semmivé foszlott. Ha visszatekintünk a 2020-as év elejére, akkor a megszokott év eleji lendület helyett, egy hirtelen megtorpanást hozott több vállalati szektorban a vírus megjelenése. Az aggasztó jelek és feszült várakozás január és február hónapban végig jelen volt. Az első korlátozások bevezetése teljes pánikot hozott magával és óriási készlethalmozást indított útjára. Mindenki aggódott az utánpótlás miatt, a csomagolástechnika területén is. Igyekeztünk minden igényt kiszolgálni, cégünk maximális erőbedobással dolgozott. Meg is lett az eredménye, 30-40%-os forgalom növekedéssel zárult a március, a 2019-es évhez képest.

 

Az év hátralévő hónapjai mit mutattak?

Szili Ádám: 2020 tavaszát a kivárás jellemezte. Átlagos forgalom mellett folytattuk a munkát, ami az adott szituációban szerintem nagy szó. Rengeteg vállalkozás élt meg gyenge időszakot. A megváltozott világrend új kereskedelmi formát is igényelt. Hirtelen került át a hangsúly az online vásárlásokra, rengeteg meglévő és új vállalkozás nyitott webshopot. Ez nyilván magával hozta a csomagolás iránt megnövekedett érdeklődést is.

A nyár a szabadság jegyében telhetett, feloldották a határzárakat, ami a mi iparágunknak a folyamatos és stabil áruáramlást jelentette. A gazdaság újraindulásával szinte egy időben nyugodott meg a piac is, látszólag visszatértünk a normál kerékvágásba. Sajnos nem tartott sokáig, az ősz ismét szigorításokat hozott magával. A csomagolás terén ez ismét jelentős erősödést jelentett. Mindenki elvitelre ill. házhozszállításra nyithatott csak ki a vendéglátásban, tízezerszeresére nőtt az online rendelések száma szinte minden szektorban. Ez rengeteg munkát adott a vállalatunknak, de kollégáink elhivatottsága és lendülete, átsegített minden akadályon bennünket és most már bátran mondhatom, hogy mindezen tényezők összessége segített abban, hogy a Zalapack Kft. megőrizhette vezető szerepét az iparágban.

 

Mik voltak a tavalyi év legnépszerűbb termékei?

Szili Ádám: Folyamatos volt az érdeklődés az elviteles műanyag- és papírkonténerek iránt. Különös tekintettel a környezetbarát, ECO változatok iránt. De a csomagküldő kereskedelem eszközei, a dobozok, borítékok, tasakok is népszerűek voltak. Külön öröm számunkra, hogy partnereink körében is növekvő igény mutatkozik a lebomló és környezetbarát csomagolóanyagok használatára, sokat tehetünk környezetünk megóvásáért ezekkel a termékekkel. A jövőbeni termékbővítési portfóliónknál is kiemelt figyelmet szentelünk ezeknek a termékeknek.

 

Mik a várható trendek 2021-re? 

Szili Ádám: Az év első hónapja megmutatta, hogy tovább növekszik a webáruházas értékesítés iránti kereslet. Ez mindaddig így is marad, ameddig az élet vissza nem tér a „normális” kerékvágásba. A Zalapack számára ez nagyon is ismert terület, már több éve kimondottan az e-commerce, vagyis a webes értékesítéshez kapcsolódó csomagolástechnikai megoldások irányába indultunk el.

A másik tapasztalatom pedig, hogy a granulátumok árrobbanása átalakulásokat hozhat az ipari fóliák piacán. Ideje fókuszba venni a speciális fóliákat és elhagyni a „mindegy csak olcsó legyen” típusú gondolkodást. Meglátásom szerint, az alternatív megoldásoké és az újításoké lesz a főszerep 2021-ben az iparágunkban. Mivel ezen a két területen nagyon nyitottak és előrelátók vagyunk, várakozással tekintek az idei évre.

 

Melyek a vállalat kitűzött céljai 2021-re?

Szili Ádám: A Zalapack Kft. évek óta a speciális termékek gyártására fókuszál. Az innováció a mi utunk, ez lendíti előre cégünket. Így az idei év is erről fog szólni. Új termékeken dolgozunk és szeretnénk egy újabb pályázati lehetőséget megragadni, mely nagyban támogatná a termelési kapacitásunkat és raktárhelyiség bővítésére is szolgálna.

Továbbá folytatjuk a közép- és kelet magyarországi terjeszkedést, bővítjük szakmai csapatunkat és modernizáljuk megjelenéseinket, nyomtatott és elektronikus formában is.

Colompac magyarországi partnere

A Colompac termékek hivatalos értékesítési hálózata Magyarországon

Az elmúlt évek sikeres együttműködésének köszönhetően cégünket a Dinkhauser GMBH szervíz partnerei körébe emelte, mely nagy megtiszteltetés számunkra. Magyarországon az egyik fő irányvonalunk a webáruházak kiszolgálása csomagküldő dobozok széles választékával. Az idei év októberében létrejött partnerség tovább erősíti ezen irányvonalát és törekvéseit vállalatunknak.

Colompac termékek elérhetősége a ZalaPack vállalatnál

Cégünk jelenleg egy hivatalos céges weboldalt és egy saját webáruházat is működtet. Utóbbin azonnali vásárlási lehetőséget biztosítunk kedves vásárlóink részére, a legtöbb termék raktárról azonnal elérhető, így 24 órán belül már Önöknél lehet. Termékkínáltunkat kérjük tekintse meg a következő részre kattintva. Zalapack-Colompac termékek

A csomagküldés a webáruházas értékesítés alapeleme és mindenki örül, ha a termékei megfelelő állapotban érkeznek a vásárlóhoz. Ezek a termékek csomagszállításra gyártódtak. Erős anyagból, záró és nyitószalaggal ellátva készültek. Ahány cég annyi termék, így a vállalat is igyekezett ezeknek az igényeknek megfeleni.

A napjainkban zajló sajnálatos világjárvány méginkább erősítette a webáruházak működését és egyre gyakoribb, hogy valakinek szüksége lesz ezekre a típusú dobozokra. Amennyiben Ön is közéjük tartozik és érdekli a kínálat kérem látogasson el a webáruházunkba vagy kérjen tőlünk egy katalógust, melyben még közelebb kerülhet a termékekhez.

Üdvözlettel: ZalaPack

Koch József

Horváth Gergely

Németh Gábor

Pete Róbert

Soós György

Kiss Péter

Horváth Csongor

Kovács Béla

(Tököl)

Bogár István

(Zalaegerszeg)

Antalné Horváth Erika

Papp Tünde

Kovács Evelin

Sorok Anett

Péterné Kanta Georgina

Ruzsics Bernadett

Mellesné Varga Veronika

Szili Gábor

Szili Ádám

Szili Károlyné

Szili Károly

Szakértői blog III – Standard stretch fólia

Stretch fólia – Standard

Kicsi országunkban  nagy harcokat vívnak az egyes beszállítók a különböző típusú kézi és gépi stretch fóliák értékesítésének lehetőségéért. Ez a piaci verseny folyamatosan új termékek megjelenéséhez vezet, így már szinte ahány cég, annyi szokás. A ZalaPack csomagolástechnikai gyártó és forgalmazó vállalat is ebben a cipőben jár. Cégünknél megtalálható a standard, a vékony nano, a pánterősített, a nagynyúlású, a ventilláló, az előnyűjtott és színes stretch fóliák összes változata. Következő néhány blogunk az egyes típusokról és azok felhasználás területeiről szólnak majd. Sok beszerző már előre fogja a fejét, ha egy csomagolástechnikai cég kereskedelmi munkatársa hívja, hogy ő stretchfóliát vagy másik nevén övező fóliát szeretne eladni. Sokszor csak az ár dönt, mert nem igazán törődnek azzal, hogy egy új típusú fólia akár megtakarítást is hozhat, inkább maradnak a bevált 17-20-23 mikronos standard típusoknál. Többször előfordul, hogy az ajánlatban szereplő termék és az ajánlatkérésben megadott típus eltérnek egymástól, mert a pontos paraméterek nem tisztázottak (cséve súly, tekercshossz, vastagság, előnyújtottság, stb…). Ez esetben az ár is nagyban eltérhet a kívánt szinttől. Ez a blogunk a standard fóliák használhatóságáról, előnyeiről és hátrányairól szól.

Standard kézi és gépi stretchfólia:

Minden gyártó és forgalmazó cég kínálatában megtalálható. Egyszerű és első ránézésre a legolcsóbb típus, mely sok-sok iparágban jól bevált felhasználás. Amennyiben erre a típusra esküszünk tulajdonképpen jó választás, amire azonban érdemes figyelni az az, hogy milyen csévén vesszük (kézi és gépi esetébeb is a vékonyabb a jobb hiszen fóliát veszünk, nem csévét), pontosan milyen vastagságban van rá szükségünk és, hogy ezeket a szállítás során be is tartják-e. Gépi felhasználás során mindenképpen érdemes egy-egy mérést végeznünk a raklapról levágott fólia súlyát vizsgálva, hiszen a gép azonos méretű raklapok esetén mindig közel azonos mennyiséget fog felhasználni. Amennyiben nagyfokú eltérést tapasztalunk érdemes vizsgálódnunk, hogy miből adódik.

Ez a típus gyakorlatilag mindenhol alkalmazható. Vállalatunk például szállítja a 23 és 30 mikronos típusokat bútor és építőiparba, a 20 mikronos típusokat üdítő, konzerv és gépiparba, a 15 és 17 mikronos típusokat pedig logisztikai cégeknek, gyógyszeripari vállalatoknak és élelmiszeriparba is. A standard típusok általában 130-170% között nagy biztonsággal nyúlnak, így gépi és kézi felhasználás esetén is megfelelően tartanak.

Helyettesítés: A standard fóliák felhasználási mennyiségén nagyokat lehet javítani nagynyúlású, pánterősített vagy nano fóliákkal. Következő 3 blogunk bemutatja ezeket a típusokat is, ahol valós tesztek eredményeiről is beszámolunk területi felhasználás megjelölésével. Cégünk vállalja helyszínre történő kiszállást, felmérést és kollégákkal történő stretch fólia felhasználásának optimalizálást. Segítségért keressen minket bátran a zalapack@zalapack.hu vagy a 06306830200 – as telefonszámon.

Szakértői blog II – Postai csomagküldő dobozok

Csomagküldő dobozok a vírus után

 

Bátran kijelenthetjük, hogy a csomagküldő dobozok a mai társadalom fő csomagolóeszközei. Már COVID-19 előtt is nagy mértékben megugrott a webáruházak terjedése világszerte, a vírus pedig a fennmaradó offline vásárlót is online shoppingra késztette. Rákényszerítette továbbá az addig webáruházakat messziről elkerülő, vagy technikai ismeretek híján nem is ismerő polgártársunkat ezen megoldás megismerésére, kitanulására. Vajon a vírus után mi lesz? Azok közül, akik most a helyzet hozta karantén miatt áttértek az online felületeken történő vásárlásra visszatérnek majd az offline módba? Bizonyára sokan igen, de esetleg nagy része nem, hiszen ráérzett egy újféle kényelem ízére. Minek álljak sorban a szupermarketben, ha házhoz hozzák az élelmiszert? Minek izzadjak nyáron a próbafülkében, ha küszöbre dobják a textilt? Miért cipelném én a hűtőt, ha más megteszi helyettem? Miért tankoljam az autót pluszba, ha a futárcég megteszi. Sok-sok kérdés, amire a válasz: nekem nagyon is tetszik ez az online shopping, csak akkor megyek személyesen, ha mindenképpen meg akarom nézni a terméket vásárlás előtt.

Nos, itt jönnek sorban az egyes csomagolóanyagok, melyek a csomagküldést könnyítik meg és természetesen megtalálhatók a ZalaPack csomagolástechnikai cég kínálatában. Ipari mennyiségben rendelne? Ugrás ide : ZalaPack csomagküldő dobozok ajánlatkérés. Kisebb mennyiséggel kezdem! Ugrás ide: ZalaPack webáruház csomagküldő dobozok rendelés. Praktikus megoldás nyújtanak, hiszen a záró és nyitó ragasztószalagok már applikálva vannak a dobozon, így rendkívüli módon gyorsítják és könnyítik meg a csomagolással foglalkozók munkáját. Erős KRAFT papírból készülnek, mely kifejezetten a csomagküldés során kitett fizikai behatások elleni védelmet hivatott biztosítani. Postai dobozok, üvegszállításhoz, könyvszállításhoz erős dobozok, poszter, térkép vagy ügyirat csomagolás, laptop/tablet/smartphone dobozok, kartonborítékok, és univerzális csomagoló kartondobozok széles választéka egyesen a webáruházból. Ha Ön is biztonságban szeretné tudni termékét szállítás alatt, forduljon hozzánk és segítünk. Köszönjük

ZalaPack Team

 

Szakértői blog I – Hullámkarton doboz

Hullámdoboz

A hullámkarton doboz az egyik legrégebbi termék a csomagolóanyagok piacán, mindazonáltal ma is a legmodernebb csomagolóanyagok közé sorolható, köszönhetően az újabb és újabb technológiai fejlesztéseknek. Ma már lehetőség van arra, hogy a dobozokat egyedi grafikával lássuk el akár 6-8 szín nyomtatással, lakkozással illetve kasírozással pedig még nívósabbá tehető a karton megjelenése.

A mindenki által ismert tetőfenéklapolt dobozon túl rengeteg típusa létezik ennek a termékkörnek. Ezek standard kategóriába sorolható típusait a Fefco katalógus tartalmazza, azonban ezeken túlnyúlóan bármilyen egyedi igény megvalósítható egy szerszám segítségével, amit a csomagolandó termék illetve a vevő elképzelésének ismeretében tervezünk meg.

A dobozok anyagminősége rendkívül sokféle lehet, ezt a kartonnal szemben támasztott elvárások határozzák meg. Fontos tudni a minőség megválasztásakor, hogy a dobozba milyen súlyú termék kerül, mennyire sérülékeny a termék, kitölti -e a dobozt a becsomagolt áru (ez főleg a raklapos szállítás esetén mérvadó). A doboz készülhet 3, 5 vagy akár 7 rétegű hullámkartonból, de egy-egy ilyen kategórián belül is temérdek minőség különböztethető meg a felhasznált papír típusát (srenc, testliner vagy kraftpapír) illetve grammsúlyát (360-999g/m2) figyelembe véve.

A hullámkarton doboz sokrétűen felhasználható. Alkalmas:

Háztartásban is használatos (lásd.: tárolás, csomagküldés), de az ipar szinte valamennyi szegmense alkalmazza termékei csomagolása / értékesítése során akár áruvédelmi céllal, akár azért, hogy a termékpresztízst közvetítse vevői felé.

Néhány példa az ipari felhasználást illetően:

Bútoripar: – egyedi stancolt kartonok (bútorok egyes elemeinek, például karfák mozgatás közbeni sérülésektől történő védelmére)

Élelmiszeripar/húsipar:

Autóipar:

További területek, ahova még értékesítjük hullámkarton dobozainkat:

 

A kartondoboz előnyei:

 

Raktáron tartott hullámkarton dobozaink az alábbi linken elérhetők:

https://shop.zalapack.hu/csomagoloanyag/kartondoboz

Ipari mennyiségben történő rendelés esetén a következő email címen várjuk a kedves érdeklődők ajánlatkérését:

zalapack@zalapack.hu

Szakértő kollégánk ajánlásával,

Péterné Kanta Georgina

Zalapack Sales Team

 

 

K 2019 Expo – Műanyagipari csomagolástechnika

Zalapack látogatás

Először volt szerencsénk meglátogatni a világ szintű K műanyag és gumi ipari kiállítást és ahogy általában a német expo-k, ez sem múlta alul várakozásainkat. Az egy héten át tartó esemény Düsseldorfba vonzza a világon már ismert nagy múltú vállalatokat, az innovatív start up cégeket  és a hasznos termékeket előállító manufaktúrákat. Örömmel láttuk, hogy Magyarország vállalati és szép számmal vettek rész kiállítóként az eseményen.

 

Fókuszban az autóipar

 

Németországban talán nem is csoda, ha az autóipar kerül előtérbe egy ilyen nívós kiállítson. A tipikusan műanyagból készülő dolgok (beömlők, hűtőrácsok,. Stb…) mellett újdonságok is előtérbe kerültek, mint például az alufelnik díszítő elemét képző felni lapátok, melyek nem csak dizájnosak, de rendkívül tartósak is. Láttunk a közeli jövőbe mutató autótípust az Asahi Kasei cég bemutatásában, melyet egyedi ötvözet borít.  A Mercedes, a BASF és a HYMER cégek kooperációjának köszönhetően szemügyre vettünk egy álom karavánt, melyet nyereményre is bocsátottak. Komoly technológiai cégek mutatták meg az iparban vezető szerepüket, melyből mindenki tanulhatott, aki részt vett az eseményen.

Csomagolástechnika és az újrahasznosítás

Műanyag csomagolóanyagok vége láthatatlan sora az összes ipar számára. Az általános termékek, mint stretchfólia, zsugorfólia, tasakok és táskák mellett örömmel láttuk, hogy többen a biológiailag lebomló alapanyagokból készíthető zacskókat, szívószálakat és egyéb napihasználat mellett eldobott termékeket helyezték előtérbe. Cégünk is jövőbe mutató termékek és alapanyagok irányába kutakodott. Előre mutató törekvésünk a többutas és lebomló termékek irányába halad, melyekből készülőben lévő új termékeink megjelenése 2020-ban várhatók. Ipari értékesítésünk mellett, csomagolóanyag webáruházunk minden ilyen termékünket tartalmaz majd, hogy a háztartásokba is újrahasznosítható csomagolóeszközök kerülhessenek.

A kiállítás egy másik erőteljes vonala az újrahasznosítás volt, ahol az egyes gépgyártók mutatták be kisebb nagyobb daráló, bálázó és regranuláló berendezéseiket. Mindenképpen értékes termékek a környezettudatos gyártás irányába.

 

Örülünk, hogy rengeteg partnerjelölttel találkozhattunk személyesen és informálódhattunk a jövőbeli elképzeléseikről. Innovatív újításoknak, helyettesítő termékeknek, lenyűgöző megoldásoknak és hyper-modern csomagolóanyag gyártó berendezéseknek lehettünk szemtanúi a csomagolóipar résztvevőinek jóvoltából.

 

 

 

 

 

 

 

 

Viszlát 2022-ben

ZalaPack

Csomagolástechnikai expo, avagy FachPack 2019

Az idei év sem múlhat szakmai expo nélkül, ezért a ZalaPack kollégái ismét Németországba látogattak. A FachPack az egyik legjobban várt csomagolástechnikai kiállítás Európában. Itt felvonul a szakma krémje, nincs olyan termék – legyen az bármely iparágból – amire itt ne lehetne csomagolási megoldást találni.  A legnagyobb és több évtizedes múltra visszatekintő gyártó cégek mellett itt lehetőséget kapnak a kisebb vagy induló vállalkozások is a piaci bemutatkozásra.

Idén a kiállítás fő vonala az újrahasznosítás és a környezetbarát csomagolóanyagok voltak. Legtöbb termék elsődleges élelmiszer és kozmetikai csomagolás, valamint az e-értékesítéshez használható csomagküldő kartonok, borítékok, melyek már cégünk kínálatában is megtalálhatók.

A gyártók megnövekedett számából látszik, hogy egyre elterjedtebbek a PE kiváltására alkalmas lebomló anyagok. Ez elsősorban az élelmiszercsomagolásnál figyelhető meg, mint a bolti csomagolás, mint pedig az azonnali fogyasztásra szánt termékek esetében.

Mindemellett a megszokott számban voltak jelen kiállítók a hagyományosnak mondható ipari csomagolóanyagokkal, mint raklapok (fa, műanyag, papír), többutas kartonplast ládák, autóipari konténerek, hab bélések, mélyhúzott tálcák (ezen iparágat kizárólag német gyártók képviselték). És természetesen a rakományrögzítők: élvédő, stretchfólia, pántszalag; utóbbi kettőből a trendnek megfelelően az eco-friendly változatot helyezték előtérbe.

Sok újdonsággal ezúttal nem találkoztunk.  A látottakból kiemelnénk egy, az üdítők és ásványvizek zsugorfóliájának kiváltására alkalmas újítást, mely papírból készül, és a használatával teljes mértékben kiváltható a zsugorfólia és a hordfül.

Valamint egy érdekességet, amit mi „mindennek a teteje” névvel illettünk, és nem is igazán csomagolástechnika. Egy olyan tető/kupak, ami egy mozdulattal felhelyezhető pohárra, bögrére vagy tálkára és szivárgásmentesen lezárást biztosít. Ezzel a termékkel biztosan fogunk találkozni a vendéglátásban hamarosan.

Hasznos újítás, hogy a korábbról már ismert, üzemben belüli rakományrögzítésre használható elasztikus szalag már színes változatban is kapható, ezáltal egy új funkciót is kapott, jelölő, megkülönböztető szerepet is ellát.

Több partnerünk már most is használja, mert környezetbarát, és sokrétűen felhasználható, az a hullámkarton tömb, mely több összeragasztott rétegnek köszönhető nehéz és sérülékeny termékek csomagolására kiváló. Az egyedien kialakítható formák tökéletes termékrögzítést biztosítanak.

A több, mint 1500 kiállító között számos régi jó partnerrel tudtunk személyesen is találkozni, illetve új lehetőségekre rátaláltunk, ötleteket merítettünk melyeket a magyar piacon hamarosan bevetünk. A fent említett termékek zöme megtalálható már kínálatunkban, de itt nincs megállás, mi mindig újítunk valamit a csomagolástechnikában.

Összességében elmondható, hogy az idei kiállítás, mint eddig minden évben, beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Több lehetséges partnerrel is elkezdtük kidolgozni az együttműködés részleteit. Amit várunk: termékkör bővítés, saját gyártásban hasznos újítások, alapanyagok beszerzési forrásának kibővítése.

Jövőre újra találkozunk Fachpack……K 2019 Expo nemsokára jövünk.

ZalaPack csomagolástechnika

Bércsomagolás

Kapacitás hiánnyal küzd? Kérje a ZalaPack segítségét termékei bércsomagolásához.

Keressen minket bizalommal

Szállítás

Teherautóink az Önök rendelkezésére állnak. Hivatásos sofőrjeinknek és új szállítóeszközeinknek köszönhetően biztonságban tudhatja csomagolástechnikai termékeit.

Keressen minket bizalommal

Nyomon követés

Naprakész információ online vállalatirányítási rendszerünk partner felületén. Rendelje termékeit egyenesen készletünkről.

Keressen minket bizalommal

Raktározás

Segítünk a folyamatos csomagolóanyag ellátásában. Raktározza nálunk termékeit, hogy termelése soha ne szenvedjen hiányt és helykapacitását is megóvja.

Keressen minket bizalommal

Gyártás és feldolgozás

Vásároljon egyenesen a gyártótól. Cégünk hullámpapír és műanyag alapanyagokat dolgoz fel, saját termelő üzemében. Legyen szó hétköznapi vagy egyedi termékről, mi elkészítjük Önöknek.

Keressen minket bizalommal

Felmérés, értékelés és ajánlatkészítés

Felmérés és tanácsadás személyesen. Ajánlatok készítése meglévő termékekre, alternatívák felajánlása gazdaságosabb, környezetbarátabb csomagolóanyag használatához.

Keressen minket bizalommal

 

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató

Az adatkezelési tájékoztatóban tájékoztatjuk Önt, mint honlapunk látogatóját valamint szolgáltatásaink igénybe vevőjét társaságunk adatkezelési és adatvédelmi szabályairól.

  1. Milyen alapelveket követünk adatkezelésünk során?
  2. Kik vagyunk?
  3. Mik azok a sütik és hogyan kezeljük őket?
  4. Mit kell tudni még a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelésünkről?
  5. Egyéb adatkezelési kérdések
  6. Melyek az Ön jogai és jogorvoslati lehetőségei?
  7. Adatkezelési tájékoztató módosítása

Milyen alapelveket követünk adatkezelésünk során?

Társaságunk az adatkezelése során alábbi alapelveket követi:

Társaságunk az Ön személyes adatait

Kik vagyunk?

Adatkezelő

Adatfeldolgozó

Társaságunk az adatok kezelése során – ügyfeleink színvonalas kiszolgálása érdekében – az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe:

Név Email cím Tevékenység
assembly weboldal módosítása, tárhelyszolgáltatás

Amennyiben az adatfeldolgozóink körét módosítjuk, a változásokat átvezetjük jelen tájékoztatónkban.

Az általunk kezelt adatok:

Tevékenység megnevezése és az adatkezelés célja Jogalap Kezelt adatok Időtartam
Honlap látogatása
Cél a honlap rendeltetésszerű és színvonalas működésének biztosítása, a szolgáltatásaink minőségének ellenőrzése és javítása, a rosszindulatú, weboldalunkat támadó látogatók beazonosítása, a látogatottság mérésére, statisztikai célok
Társaságunk jogos érdeke IP cím, a látogatás időpontja, a meglátogatott aloldalak adatai, az Ön által használt operációs rendszer és böngésző típusa 1 hónap
Ügyintézés, panasz
észrevételre, panaszra válaszadás
Jogi kötelezettség név, e-mail cím 5 évig

A weboldalunk látogatóinktól csak a fenti esetekben kérjük személyes adataikat.

Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseivel Ön a(z) zalapack@zalapack.hu e-mail, illetve 8900 Zalaegerszeg, Gazdaság utca 32. postacímen kérhet további tájékoztatást, válaszunkat késedelem nélkül, 3 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megküldjük Önnek az Ön által megadott elérhetőségre.

Mik azok a sütik és hogyan kezeljük őket?

A sütik (cookie-k) olyan kisméretű adatfájlok (továbbiakban: sütik), amelyek a weboldalon keresztül a weboldal használatával kerülnek az Ön számítógépére úgy, hogy azokat az Ön internetes böngészője menti le és tárolja el. A leggyakrabban használt internetes böngészők (Chrome, Firefox, stb.) többsége alapbeállításként elfogadja és engedélyezi a sütik letöltését és használatát, az viszont már Öntől függ, hogy a böngésző beállításainak módosításával ezeket visszautasítja vagy letiltja, illetve Ön a már a számítógépen lévő eltárolt sütiket is tudja törölni. A sütik használatáról az egyes böngészők „súgó” menüpontja nyújt bővebb tájékoztatást.
Vannak olyan sütik, amelyek nem igénylik az Ön előzetes hozzájárulását. Ezekről weblapunk az Ön első látogatásának megkezdésekor ad rövid tájékoztatást, ilyenek például a hitelesítési, multimédia-lejátszó, terheléskiegyenlítő, a felhasználói felület testreszabását segítő munkamenet-sütik, valamint a felhasználó-központú biztonsági sütik.
A hozzájárulást igénylő sütikről – amennyiben az adatkezelés már az oldal felkeresésével megkezdődik – a Társaságunk az első látogatás megkezdésekor tájékoztatja Önt és kérjük az Ön hozzájárulását.
Társaságunk nem alkalmaz és nem is engedélyez olyan sütiket, amelyek segítségével harmadik személyek az Ön hozzájárulása nélkül adatot gyűjthetnek.
A sütik elfogadása nem kötelező, a Társaságunk azonban nem vállal azért felelősséget, ha sütik engedélyezése hiányában a weblapunk esetleg nem az elvárt módon működik.

Milyen sütiket alkalmazunk?

Típus Név Hozzájárulás Leírás Cél Érvényesség
rendszer sütik nem igényel a webes alkalmazás tűzfalának session sütije, amely a kereszthivatkozások elleni visszaélés megelőzésére szolgál honlap működésének biztosítása böngésző session vége

A harmadik féltől származó sütiről (third party cookie) részletesen itt , az adatvédelemről pedig itt olvashat.

Mit kell tudni még a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelésünkről?

A személyes adatokat Ön önkéntesen bocsátja rendelkezésünkre a regisztráció illetve a Társaságunkkal kapcsolattartása során, éppen ezért kérjük, hogy adatai közlésekor fokozatosan ügyeljen azok valódiságára, helyességére és pontosságára, mert ezekért Ön felelős. A helytelen, pontatlan vagy hiányos adat akadálya lehet a szolgáltatásaink igénybevételének.
Amennyiben Ön nem a saját, hanem más személy személyes adatait adja meg, úgy vélelmezzük, hogy Ön az ehhez szükséges felhatalmazással rendelkezik.
Ön az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja

A hozzájárulás visszavonásának regisztrálását – technikai okokból – 3 napos határidővel vállaljuk, azonban felhívjuk a figyelmét arra, hogy jogi kötelezettségünk teljesítése vagy jogos érdekeink érvényesítése céljából bizonyos adatokat a hozzájárulás visszavonása után is kezelhetünk.
Megtévesztő személyes adat használata esetén, illetve ha valamelyik látogatónk bűncselekményt követ el vagy Társaságunk rendszerét támadja, az adott látogató regisztrációjának megszüntetésével egyidejűleg adatait haladéktalanul töröljük, illetve – szükség esetén – megőrizzük azokat a polgári jogi felelősség megállapításának vagy büntető eljárás lefolytatásának időtartama alatt.

Egyéb adatkezelési kérdések

Az Ön adatait csak jogszabályban meghatározott keretek között továbbíthatjuk, adatfeldolgozóink esetében pedig szerződéses feltételek kikötésével biztosítjuk, hogy ne használhassák az Ön hozzájárulásával ellentétes célokra az Ön személyes adatait. További információ a 2. pontban található.
Társaságunk külföldre nem továbbít adatokat.
A bíróság, az ügyészség és más hatóságok (pl. rendőrség, adóhivatal, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) tájékoztatás adása, adatok közlése vagy iratok rendelkezésre bocsátása miatt megkereshetik Társaságunkat. Ezekben az esetekben adatszolgáltatási kötelezettségünket teljesítenünk kell, de csak a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges mértékben.
Társaságunk adatkezelésében és/vagy adatfeldolgozásában részt vevő közreműködői és munkavállalói előre meghatározott mértékben – titoktartási kötelezettség terhe mellett – jogosultak az Ön személyes adatait megismerni.
Az Ön személyes adatait megfelelő technikai és egyéb intézkedésekkel védjük, valamint biztosítjuk az adatok biztonságát, rendelkezésre állását, továbbá óvjuk azokat a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, sérülésektől illetve nyilvánosságra hozataltól és bármilyen egyéb jogosulatlan felhasználástól.
Szervezeti intézkedések keretében épületeinkben ellenőrizzük a fizikai hozzáférést, munkavállalóinkat folyamatosan oktatjuk és a papír alapú dokumentumokat megfelelő védelemmel elzárva tartjuk. A technikai intézkedések keretében titkosítást, jelszóvédelmet és vírusirtó szoftvereket használunk. Felhívjuk azonban a figyelmét arra, hogy az interneten keresztüli adattovábbítás nem tekinthető teljes körűen biztonságos adattovábbításnak. Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a folyamatokat minél biztonságosabbá tegyük, a weblapunkon keresztül történő adattovábbításért azonban nem tudunk teljes felelősséget vállalni, ám a Társaságunkhoz beérkezett adatok tekintetében szigorú előírásokat tartunk be az Ön adatainak biztonsága és a jogellenes hozzáférés megakadályozása érdekében.
A biztonsági kérdésekkel kapcsolatban kérjük az Ön segítségét abban, hogy gondosan őrizze meg honlapunkhoz meglévő hozzáférési jelszavát és ezt a jelszót senkivel se ossza meg.

Melyek az Ön jogai és jogorvoslati lehetőségei?

Ön az adatkezelésről

Felügyelő Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Az Ön kérelmére tájékoztatást adunk az Ön általunk kezelt, illetve az általunk – vagy a megbízott adatfeldolgozónk által – feldolgozott

A kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, 3 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) adjuk meg tájékoztatásunkat. A tájékoztatás ingyenes, kivéve akkor, ha Ön a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet már nyújtott be hozzánk. Az Ön által már megfizetett költségtérítést visszatérítjük abban az esetben, ha az adatokat jogellenesen kezeltük vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett. A tájékoztatást csak törvényben foglalt esetekben tagadhatjuk meg jogszabályi hely megjelölésével, valamint a bírósági jogorvoslat illetve a Hatósághoz fordulás lehetőségéről tájékoztatással.

Társaságunk a személyes adatok helyesbítésről, zárolásról, megjelölésről és törlésről Önt, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította, kivéve akkor, ha az értesítés elmaradása az Ön jogos érdekét nem sérti.

Amennyiben az Ön helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesítjük, a kérelem kézhezvételét követő 3 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) írásban vagy – az Ön hozzájárulásával – elektronikus úton közöljünk elutasításunk indokait és tájékoztatjuk Önt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Amennyiben Ön tiltakozik a személyes adatai kezelése ellen, a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, 3 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megvizsgáljuk és a döntésünkről Önt írásban tájékoztatjuk. Amennyiben úgy döntöttünk, hogy az Ön tiltakozása megalapozott, abban az esetben az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetjük és az adatokat zároljuk, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbítottuk, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Abban az esetben megtagadjuk a kérés teljesítését ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Amennyiben Ön a döntésünkkel nem ért egyet, illetve ha elmulasztjuk a határidőt, a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül Ön bírósághoz fordulhat.

Az adatvédelmi perek elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, a per – az érintett választása szerint – az érintett lakhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Külföldi állampolgár a lakóhelye szerint illetékes felügyeleti hatósághoz is fordulhat panasszal.

Kérjük Önt, hogy mielőtt a felügyeleti hatósághoz vagy bírósághoz fordulna panaszával – egyeztetés és a felmerült probléma minél gyorsabb megoldása érdekében – keresse meg Társaságunkat.

Melyek a főbb irányadó jogszabályok tevékenységünkre?

Adatkezelési tájékoztató módosítása

Társaságunk fenntartja magának a jogot jelen Adatkezelési tájékoztató módosítására, amelyről az érintetteket megfelelő módon tájékoztatja. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk közzététele a(z) http://zalapack.hu/adatkezelesi-tajekoztato/ weboldalon történik.

2018. Május 25.

Csomagküldéshez

Rendeljen webáruháza részére csomagolóanyagokat, hogy aztán a csomagküldés Önnek is egyszerűbb legyen

Doboz csomagküldéshez

Minden igényt kielégítő kartondoboz kínálat egy megbízható beszállítótól!

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet doboz kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Dokumentum tasak

A dokumentumok biztonságos célba juttatásához

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet dokumentum tasak kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre és a mennyiségre. Kollégáink 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Mini sztreccsfólia

A sztreccsfóliák kézigránátja

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet mini sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Papírzacskó

Papírzacskó, a jövő szupermarketbarát csomagolása

Cégünk – követve Magyarország törekvését a műanyag zacskók tiltása felé – papírzacskó kínálatát napról napra bővíti.

Ajánlatkérő felületünket kitöltve azonnal érdeklődhet papírzacskó típusainkról. Kérjük, hogy az összes rendelkezésre álló információt adja meg, különös tekintettel a méretre, mennyiségre és a típusra. Kollégáink a beérkezést követően 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek.

 

Ragasztószalag

Ragasztószalag kínálat, hogy mindent lezárhassunk

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet ragasztószalag kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Térkitöltő

Az üres helyek feltöltésére

Biológiailag lebomló térkitöltő – Elengedhetetlen kelléke a biztonságos csomagolásnak.

Egyaránt ajánljuk kis- és nagykereskedelmi üzletek csomagküldő részlegének és magánszemélyek számára. Biológiailag lebomló térkitöltőnk tökéletes választás a törésmentes szállításhoz.

Videó:

 

Papír térkitöltő – Dobozba zárt papírtekercs, könnyed adagolással.

Javasoljuk üveg és egyéb törékeny termékek szállítása esetén. Ajánljuk mindenkinek, aki biztonságban szeretné célba juttatni a sérülékeny áruját anélkül, hogy szállítás közben a terméke  ide-oda csapódna a doboz belsejében.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet térkitöltő kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Felső video

Frontpage static

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba!

 

 

ZALAPACK ’96 KFT. – Központ

Cím
8900 Zalaegerszeg, Gazdaság u. 32.

Ügyfélszolgálat – Webshop
+36 92 510-785

Ajánlatkérés
sales@zalapack.hu

Számlázás
szamlazas@zalapack.hu

Nyitva tartás
Hétfő-Csütörtök: 7:45-16:30
Péntek: 7:45-15:00

ZALAPACK ’96 KFT. – Budaörs
Értékesítési Iroda és Bemutatóterem

Helyszíni vásárlás nem lehetséges!

Cím
2040 Budaörs, Baross utca 165/3.

Értékesítés
+36 30 539 8604

Ajánlatkérés
sales@zalapack.hu

Nyitva tartás
Hétfő-Csütörtök: 7:45-16:30
Péntek: 7:45-15:00

ZALAPACK ’96 KFT. – Tököli telephely

Cím
2316 Tököl, Ráckevei u. 12 (Petőfi tanya)

Telephelyvezető
+36 30 949 0364

E-mail
raktar-bp@zalapack.hu

Nyitva tartás
Hétfő-Csütörtök: 6:45-15:30
Péntek: 6:45-14:00

Karrier

Kedves Látogató!

Köszönjük, hogy érdeklődik vállalatunk iránt. Cégünk folyamatosan fejlődik az iparág területén, ezért újabb és újabb lehetőségek nyílnak vállalkozó kedvű Hölgyek és Urak számára. Éppen állást keres? Jó helyen jár, mert a mappában az aktuális álláslehetőségeket találja, melyek bővebb leírását és a jelentkezés feltételeit, a pozíció nevére kattintva olvashatja.

Köszönettel,

ZalaPack Team

Álláslehetőségek:

Megtisztel minket érdeklődésével, ám sajnos jelenleg nincs nyitott pozíciónk. Kérjük , bizonyos időközönként látogasson vissza oldalunkra! Amint üresedés történik ide fogjuk feltölteni az ajánlatot. Köszönjük!

Katalógus

Köszönjük

Üzenetét megkaptuk, munkatársunk hamarosan jelentkezik.

Köszönjük

Üzenetét megkaptuk, munkatársunk hamarosan jelentkezik.

Vissza a kezdőlapra

Megbízható rendszerünket garantálja

Bisnode tanusitvany  

Minden ami fontos lehet vásárlóinknak

Minden ami fontos lehet vásárlóinknak

Átfogó csomagolástechnikai és logisztikai szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

ZalaPack, a csomagolástechnika szolgálatában

Cégünk csomagolástechnikai tevékenysége egyedülállóan széleskörű Magyarországon. Igyekszünk minden igénynek megfelelni és a piac résztvevőit legjobb tudásunk szerint kiszolgálni. Úgy rendezkedtünk be, hogy komplex szolgáltatást nyújtsunk partnereink részére. Egy-egy gyártósoron végignézve próbáljuk felsorakoztatni a csomagolóanyagokat, hogy Vevőink mindig a megszokott helyről, a megszokott minőségben vásárolhassák csomagolóeszközeiket az összes termékükhöz. ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszerünk jól mutatja, hogy rendszerünk a mai kor elvárásai szerint működik. ISO 14001:2015 rendszerünk a környezettudatos munkavégzés irányába mozdította vállalatunkat. Ahogy fejlődik a világ,  úgy kívánunk mi is lépést tartani jövővel. A megbízhatóság és minőség jegyében dolgozunk. Hosszútávú partneri kapcsolatok kiépítését tartjuk szemünk előtt, mely a következő évek során, biztosan a legkedvezőbb csomagolástechnikai szolgáltatást biztosítja.

Csomagolóanyag gyártás és feldolgozás

Ha csomagolástechnika, akkor ZalaPack

Cégünk egyik fő szolgáltatása a csomagolóanyagok gyártása és feldolgozása. Automata és félautomata gépekből álló gyártósorainkon hullámkarton, szürkekarton és fólia alapanyagokat dolgozunk fel és értékesítjük kedves vásárlóink részére. Az általános termékektől kezdve az egyedi igényekig állunk meglévő és új partnereink szolgálatában. Leggyakrabban gyártott termékeink közé tartoznak a különböző méretű tetőfenék-lapolt dobozok, kimetszett dobozok, betétek és tálcák, nyomtatott hullámkarton termékek, nagyméretű gyűjtőkartonok, sztreccsfólia típusok, tasakok, szürkekarton termékek, kartonplast termékek és még sok más.

Ajánlatkérő felületünk kitöltésével azonnal érdeklődhet a gyártatni kívánt terméke felől. Kérjük, hogy a rendelkezésére álló összes információt küldje el, esetleg a csomagolni kívánt termékről fotót vagy annak méreteit és tulajdonságait. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldás kitalálásában.

Raktár bérbeadás Tököl

🌟 Kiváló Lehetőség Tökölön – Új Építésű Raktárcsarnokok Kiadók!

📍 Helyszín: Tököl, a Ráckevei út végén

💰 Ár: Rendkívül kedvező!

🏢 Szolgáltató: Megbízható csomagolástechnikai és logisztikai vállalat

Fedezze fel újonnan épült, modern raktárcsarnokainkat Tökölön, és élvezze extra szolgáltatásainkat kedvező áron! Válassza ki cégünket, ha a legjobbat keresi!

🔧 Szolgáltatások:

  1. Targoncázás/anyagmozgatás 🚜
  2. Szállítás 🚛
  3. Áruátvétel / kiadás 📦
  4. Telephelyvédelem 🛡️
  5. Csomagolás / átcsomagolás 🎁

📞 Ajánlatkérés:

Ne hagyja ki ezt a kiváló lehetőséget! Lépjen kapcsolatba velünk most, és szerezze meg a tökéletes raktárhelyiséget vállalkozása számára!

Raktár bérbeadás Zalaegerszeg

Raktárak Kiadók Zalaegerszegen: Kiváló Lokáció, Maximális Kényelem

🌟 Raktárak Kiadók Zalaegerszegen – a tökéletes választás az üzleted számára! 🌟


Kitűnő Lokációk Az eladó raktárak Zalaegerszeg Ságod és Andráshida városrészeiben találhatók, közvetlenül az elkerülő út mentén. Az ideális helyszín nemcsak raktározási, de logisztikai szükségleteire is!

Könnyű Megközelíthetőség Az elkerüló útról könnyedén megközelíthetők a raktárak, korlátozások nélkül, bármely időszakban. Ne aggódjon a hozzáférés miatt!

Közel az Újonnan Épülő Tesztpályához Az új tesztpálya közelében elhelyezkedő raktárak kitűnő választás lehetnek az autóiparban érdekelt vállalkozások számára.

Teljes Felszereltség Minden raktárunk rendelkezik az összes szükséges helyiséggel, így nincs más dolga, mint beköltözni és az üzletre koncentrálni!


Elérhető Épületek:

🏢 Ságod Városrész

🏢 Andráshida Városrész


Szolgáltatások

Bérlési Feltételek


📞 Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma és biztosítsa be a tökéletes helyet üzleti vállalkozása számára!


Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, lépjen kapcsolatba velünk most!

📧 [adam.szili@zalapack.hu] 📞 [+36303252937]

Raktárak Kiadók Zalaegerszegen – Ahol az üzlet növekszik!

Andráshida városrész

Az Üzleti Lehetőségek Központja: Raktárbérlés 20.000 m²-en, Komplett Szolgáltatásokkal!


🏢 Az Áttekintés 🏢


📦 Raktáregységek 📦

🛡️ Biztonság 🛡️

🚗 Extra Szolgáltatások 🚗


⚠️ Jelenleg minden raktár foglalt, de közelgő felszabadulásokról információt tud adni az alábbi elérhetőségeken:

📧 Email: adam.szili@zalapack.hu
📞 Telefonszám: +36303252937
🌐 Online ajánlatkérés: Kérjük, töltse ki a lenti formot a weboldalunkon.


Ne maradjon le a következő szabad raktárról! Érdeklődjön most és kapjon friss információkat az elérhető raktárakról!

📧 Email: adam.szili@zalapack.hu
📞 Telefonszám: +36303252937

A vállalkozása számára csak a legjobbat kínáljuk. Köszönjük, hogy minket választ!

Ságod városrész

Kiemelkedő Raktárbérlési Lehetőség Zalaegerszegen: Minden, Amit Egy Modern Vállalkozás Igényelhet!


🔹 Az Áttekintés 🔹


💼 Irodablokk

🏗️ Raktárterület

🛡️ Biztonság

🚛 Logisztikai Szolgáltatások

🅿️ Parkolás

⚡ Elektromos Kapacitás


📞 Kapcsolat


Ne hagyja ki ezt a rendkívüli lehetőséget. Ideális helyszín szinte bármilyen tevékenységhez!

📧 Email: adam.szili@zalapack.hu
📞 Telefonszám: +36303252937

Kiemelkedő Raktárbérlés Zalaegerszegen – Új szintre emeli vállalkozását!

Köszönjük!

Raktárkészlet nyomonkövetés

Egy igazán praktikus megoldás

Beraktározott termékeit kövesse nyomon partner felületünkön. Egy általunk kiadott felhasználónév és jelszó használatával egyszerűen be tud lépni a ZalaPack partner oldalára és azonnal láthatja mely csomagolóeszköze áll rendelkezésre, milyen mennyiségben. Továbbá rendelését is leadhatja néhány kattintással, amelyről visszaigazolást is küld rendszerünk. Rendkívül egyszerű a használat és roppant praktikus.

Kérje kollégáink segítéségét ajánlatkérő felületünkön vagy keresse fel kapcsolattartóját a telefonszámán, email címén és elmegyünk, megmutatjuk 2 percben, hogyan működik a rendszer.

Raktározás / bérraktározás

Napjaink igényelt szolgáltatása, a ZalaPack csomagolástechnikai vállalatnál

Partnereink folyamatos kiszolgálása érdekében, bőséges raktár kapacitással rendelkezünk és 1-2 havi készletet tudunk raktáron tartani, hogy gyártása ne szenvedjen hiányt a termelés hirtelen növekedése miatt sem. Csomagolóeszközei biztonságban tárolásra kerülnek, csarnokjainkban és így akár 24 óra alatt le is tudja hívni azt. Nagyon sok partnerünk él ezzel a lehetőséggel, hiszen a helyhiány manapság nagy fejtörést okoz a termelésben.

Ajánlatkérő felületünkön azonnal érdeklődhet termékei ajánlatáról raktározással egybekötve. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt küldje el nekünk és jelölje meg az igényelt mennyiség raktáron tartását. Kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot és küldik a legkedvezőbb ajánlatot.

 

 

Szállítás

Házhoz visszük a csomagolóanyagot

Rendelkezésre álló tehergépjármű-flottánk napi szállításokkal szolgálja ki kedves Vásárlóinkat az ország bármely pontján. A zökkenőmentes kiszállítást korszerű és rendszeresen karbantartott járműpark biztosítja. Teherautóink akár 36 raklap termék együttes szállítására is alkalmasak.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet termékeink felől. Ajánlatkérése beérkezése után kollégáink munkanapokon 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot. Ajánlatkérés során ha megjelöli, hogy telephelyre szállítva kéri a termékeket, akkor kollégáink kedvezményes árakat biztosítanak Önnek.

Tervezés / csomagolás / átcsomagolás

Új terméket gyártatna? Kapacitás hiánnyal küzd?A ZalaPack vállalt segít Önnek

Rendelkezésre álló raktáregységeink, logisztikai eszközeink, csomagológépeink és partereink révén segítünk csomagoló anyaga megtervezésében, csomagolni kívánt terméke becsomagolásában és szállításában vagy már becsomagolt árujának átcsomagolásában. Dobozok kialakításának tervezése és grafikai rajzokban segédkezés, hogy a kívánt termék megvalósulhasson.

Ajánlatkérő felületünkön azonnal érdeklődhet a kívánt szolgáltatás felől. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló információkat küldje el nekünk és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.

Webáruház

A ZalaPack Kft már több, mint 25 éve szerves tagja a magyar KKV-k közösségének. Gyártói és nagykereskedelmi tevékenységeink mellett 2017-ben megnyitottuk webáruházunkat, mellyel szeretnénk a kiskereskedelmi és a háztartási megrendeléseknek is eleget tenni. Folyamatosan bővülő árukészleteink köreiben mindenki megtalálhatja a csomagolásához szükséges eszközöket.

A képre kattintva azonnal vásárolhat is webáruházunk oldalán.

Ugrás a webáruházra

Nyár

Nyár2021

Pályázat

Géppark fejlesztése a ZALAPACK 96 Kft-nél

Kedvezményezett neve: ZALAPACK 96 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: Géppark fejlesztése a termelés növelése és a termék kínálat szélesítése érdekében
Szerződött támogatás összege: 30 444 221 Ft
Támogatás mértéke: 70%
Projekt tartalmának bemutatása:
A projekt keretében beszerzésre kerül egy Multi Gluer 2100 hajtogató ragasztógép, melynek segítségével cégünk webáruházas kereskedelmet szolgáló csomagküldő dobozok gyártását végzi. Továbbá a projekt keretében bővítjük gépparkunkat két HELI márkájú targoncával, melyekre a rakodási munkálatok megkönnyítése és a hatékonyabbá tétele miatt van szükségünk.
Projekt tervezett befejezése: 2021.12.31.
Projekt megvalósulási helyszíne: 8900 Zalaegerszeg, Gazdaság utca 32.
Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.8-20-2020-01468

Rólunk

A hétköznapi igényektől a speciális ipari elvárásokig

Csomagolóanyagokat és csomagolástechnikai megoldásokat kínálunk széles körben, ipari és háztartási célra.

A hosszú idő alatt kialakult nemzetközi kapcsolatrendszerünknek és az évről évre történő fejlesztéseknek köszönhetően minden igénynek és minőségnek meg tudunk felelni.

ZalaPack, a csomagolástechnika szolgálatában

Cégünk csomagolástechnikai tevékenysége egyedülállóan széleskörű Magyarországon. Igyekszünk minden igénynek megfelelni és a piac résztvevőit legjobb tudásunk szerint kiszolgálni. Úgy rendezkedtünk be, hogy komplex szolgáltatást nyújtsunk partnereink részére. Egy-egy gyártósoron végignézve próbáljuk felsorakoztatni a csomagolóanyagokat, hogy Vevőink mindig a megszokott helyről, a megszokott minőségben vásárolhassák csomagolóeszközeiket az összes termékükhöz. ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszerünk jól mutatja, hogy rendszerünk a mai kor elvárásai szerint működik. ISO 14001:2015 rendszerünk a környezettudatos munkavégzés irányába mozdította vállalatunkat. Ahogy fejlődik a világ,  úgy kívánunk mi is lépést tartani jövővel. A megbízhatóság és minőség jegyében dolgozunk. Hosszútávú partneri kapcsolatok kiépítését tartjuk szemünk előtt, mely a következő évek során, biztosan a legkedvezőbb csomagolástechnikai szolgáltatást biztosítja.

Építsen tapasztalatunkra!

Csomagolástechnikai cégünk 1990-ben egyéni vállalkozás formájában indult, majd a szorgalmas munka 1996-ra megalapozta mai formáját cégünknek. Fennállásunk óta 100%-ban magyar vállalatként működünk. Közel 30 éves szakmai tapasztalatunkkal, szakképzett kollégáinkkal, hazai és nemzetközi partnereinkkel, valamint az évek során felállított gyártó és feldolgozó üzemünkkel sikerrel tartjuk előkelő helyünket az erős piacon.

Globális fejlődés és innováció

Évről-évre fejlesztéseket hajtunk végre, követjük a gyors ütemben fejlődő technológiákat, hogy a csomagolástechnika területén folyamatos sikereket érjünk el. Partnereinket határon innen és túl napról napra bővítjük, és azon dolgozunk, hogy hosszútávú sikeres kapcsolatokat építsünk ki. Munkatársaink ezért napi kapcsolattartás mellett azon igyekeznek, hogy segítsék új és meglévő üzletfeleinket. Rövid és hosszútávú terveink között szerepelnek a logisztikai tér lefedettségének kibővítése, új termékek bevezetése, gyártókapacitásunk növelése és ezzel egyúttal új munkahelyek teremtése.

Széleskörű kiszolgálás egy helyen

Főbb szolgáltatásaink közé tartoznak a csomagolóanyagok tervezése, gyártása, nagykereskedelme, raktározása és határidőre szállítása. Termékpalettánk a hosszú évek során a fólia és hullámpapír származékok mellett széles körben kiegészült. Sztreccsfólia kínálatunk egyedülálló Magyarországon. Három és ötrétegű zsugorfólia típusokkal, nagy megtakarításokat tudunk kínálni vásárlóink részére. Közteslemez széles portfóliójával, az összes iparágat kiszolgáljuk. Papírdoboz gyártósorunk segíti vevőinket abban, hogy egyenesen a gyártótól vásárolják termékeiket. Egyre inkább előtérbe kerülő újrahasznosított és speciális árukínálatunkkal teszünk lépéseket a környezetbarát csomagolóanyag értékesítése felé. Zalaegerszegi telephelyünk területén zajlik az alapanyag befogadásától kezdve, a késztermék elindításáig minden folyamat, szakértő kollégák felügyelete mellett. Saját flottás logisztikai rendszerünk biztosítja a pontos és precíz kiszállítást.

Telephely terület: 23000m2

Tároló kapacitás: 11000 m2

Gyártó és feldolgozó egységek: 3000 m2

Szállítóeszközök: 13db 1 tonnástól – 24 tonnásig

Iparágak, ahol aktívan jelen vagyunk

 

Szövegek

Tél

Tél2022

Termékeink

Termékek

E-commerce csomagolóanyagok

Csomagküldő dobozok – univerzális csomagolás

Gyorscsomagoló dobozok raktárról – E-commerceben otthon

Colompac posta dobozok

Colompac Postai dobozok

Kialakításuknak köszönhetően remekül alkalmasak csomagok feladására postán vagy futárszolgálatok igénybevételével.

Videó:

Csomagküldő dobozok EUR raklap mérethez igazodva

EURO doboz – A Csomagküldés igaz társai

Tökéletes választás, ha EURO raklapon küld csomagokat. Nevét is az EURO raklapokról kapta, mert ezek a dobozok az említett palettákhoz mérten lettek kitalálva.

Válogassa össze a csomagolásához szükséges méreteket és azokat szépen igazítsa el a 800x1200mm-es raklapon és már küldheti is útjára.

Videó:

Erős és extra erős csomagküldő dobozok

Csomagküldő kartondoboz (erős) – Az univerzális szállítási megoldás

Univerzális mailer, csomagküldő doboz, wrap vagy posta doboz, kinek hogy tetszik. Egy biztos – mindent célba juttat épségben és ez a fontos.

 

Extra erős csomagolódoboz biztonsági fülekkel (extra erős)

Első a biztonság – Ebben a szuper dobozban minden védve

Nincs lehetetlen az EXTRA erős csomagküldő doboz előtt. Univerzális megoldás lehet, ami belefér azt szállíthatunk benne a világ másik felére is akár.

Videó:

Gyorsan összeállítható csomagoló dobozok

Csomagküldő doboz – Egyszerű és nagyszerű

Legyen szó ruhákról, elektronikai termékekről, meglepetésekről, ebben a csomagküldő dobozban minden terméket biztonságban tudhat.

Videó:

Hajtogatható e-commerce dobozok

Hajtogatható doboz

Egyszerűen összeállítható hullámdoboz – A helytakarékos megoldás

Miért is ajánljuk?

A hajtogatható doboz általánosan kiváló megoldás lehet sokféle terméktípushoz.

Videó:

Posta dobozok – standard

Posta doboz

Praktikus megoldást nyújt csomagok küldéséhez postai feladás vagy futárszolgálattal történő küldés esetére.

Legyen szó divatáruról, elektronikai termékről, drogéria gyakori termékeiről, kisállatok kedvenc játékairól webáruházas kereskedelmünk javítása és gyorsítása a postai dobozzal már holnaptól elérhető, ha ma leadja rendelését.

Videó:

Divatáruk csomagolása

Divat kívül és belül – elegáns megjelenés

Colompac ruhás dobozok

Ruhás doboz – Az online vásárlások egyik top terméke

Ruhás dobozunk tökéletes választás, ha ruhát, táskát, cipőt, gyerekholmit, vagy bármilyen divatárucikket szeretne postázni.

Videó:

Csomagküldő futártasakok

Papírtasak zárószalaggal

Remek alternatíva mindenféle műanyag tasak kiváltására!

Kitűnően alkalmas csomagküldésre legyen szó ruhaneműről, könyvről, hivatalos papírokról, ajándékokról vagy bármely termékről, amit befogad méretileg tasakunk. 100%-ban újrahasznosítható anyag.

 

Eco futártasak – az újrahasznosítható megoldás

Erős kraftpapírból készült, csomagküldésre gyártódott. Utunk mindig az innováció felé mutat.

Hajtogatható dobozok zárószalaggal

Hajtogatható doboz zárószalaggal

Ruha, táska, cipő, kiegészítő vagy gyerekholmik? Minden belefér.

Videó:

Visszaküldésre is alkalmas csomagoló dobozok

Csomagküldő doboz – arra az esetre is, ha a vevő meggondolja magát

Ruhaneműk, kiegészítők, elektronikai termékek, parfümök, játékok és sok más egyéb termék csomagolására is alkalmas. Raktárról elérhető, akár 24-48h alatt Önnél lehet. Nézze meg a képeket és videót, ahol a termék alapos bemutatásra kerül.

Videó:

Elektronikai termékek csomagolása

Biztonság magas fokon – dobozok védelemmel

Laptop – Notebook csomagoló doboz

Laptop doboz

Laptopok / Notebookok szállításához kialakított doboz.

Ajánljuk webshopok részére, valamint elektronikai eszközök forgalmazásával foglalkozó vállalatoknak, de saját, otthoni felhasználásra is megállja a helyét.

Videó:

Okostelefon csomagolás

Okostelefon doboz 5″

A megfelelő csomagolás kisebb elektronikai termékek számára.

Ajánljuk webáruházaknak, elektronikai termékek forgalmazásával foglalkozó vállalatoknak.

Videó:

Rögzítő hullámdoboz fóliával

Hajtogatható doboz rögzítő fóliával

Biztonság mindenek előtt – Rögzítse termékét csomagküldés közben

Miért is jó?

Biztonságos, erős és megbízható. Próbálja ki, nem fog csalódni.

Videó:

Tablet csomagoló doboz

Tablet doboz – A digitális világ újdonságainak szállítására kell, hogy reagáljon a piac.

Íme a megoldás a mindennapi futárral történő kiszállításokra a digitális világban. Elektronikai termékekkel foglalkozó kis- és nagykereskedők számára, valamint magánszemélyeknek egyaránt ajánljuk.

Videó:

Hosszúkás termékek csomagoló doboza

Megoldás ott, ahol standard kivitel nem segít

Colompac hosszúkás csomagoló doboz

Hosszúkás csomagolási megoldás

Térképek, poszterek, tervrajzok vagy akár varrásra váró anyagok hű társa a szállításban.

Videó:

Standard hosszúkás csomagküldő doboz

Hosszúkás hullámdoboz

Hosszúkás termékek csomagolási megoldása

Térképek, poszterek, tervrajzok vagy akár varrásra váró anyagok hű társa a szállításban.

Videó:

Teleszkópos doboz

Hosszúkás csomagoló doboz teleszkópos

Horgászboltok, különböző hosszúkás elektronikai eszközök vagy változó hosszúságú termékek értékesítésének esetére kiváló ötlet.

Videó:

Trapéz alakúl hosszúkás hullámdoboz

Hosszúkás trapéz alakú csomagoló doboz

Térképek, poszterek, tervrajzok vagy akár varrásra váró anyagok hű társa a szállításban.

Videó:

Italszállítás

Amikor fontos, hogy az áru épségben célba érjen

Boros díszdoboz

Boros doboz 1, 2, vagy 3 üvegnek – Elegáns csomagolási megoldás

Ha italt szeretne ajándékba adni, megtalálta a megfelelő, elegáns megoldást!

Videó:

Boros palack 6-os gyűjtő

Borosdoboz 6 palack számára

Kitűnő megoldás, ha a borokat óvni akarjuk szállítás közben a koccanástól.

Ideális megoldás italforgalmazással foglalkozó vállalatok és webáruházak számára.

Videó:

Borszállító dobozok

Borszállító doboz

Masszív dobozok a borok kellő védelmére.

Italforgalmazók, webáruházak biztos társa a szállításban, de magánszemélyek számára is tökéletes választás.

Videó:

Colompac italszállító doboz

Italszállító doboz

Az italos dobozok megoldását jelentik az üveges italok házhoz szállításának.

Italküldő webáruháza van? Ne habozzon, nem talál jobbat a piacon.

Videó:

Sörszállító hullámdoboz

Sörös doboz 12 vagy 24 db 0,33L-es dobozhoz

Dobozos sör vagy üdítő szállítására alkalmas doboz erős hullámpapírból készítve.

A kézműves sörök világában elengedhetetlen jóbarát. Kérje akár LOGO-val, melyhez ajánlatunkat a zalapack@zalapack.hu címen kérhet.

Könyvek, képek és hasonlók csomagolása

Övező dobozok számtalan minőségben és méretben

 

Colompac könyvszállító dobozok

Könyvszállító doboz Colompac – A költségkímélő megoldás

Ideális könyvek, brosúrák, szórólapok és bármely egyéb termék küldéséhez.

Videó:

Csomagolás iratok szállításához

Irattároló doboz

Ebben a csomagolóanyagban könnyedén eljuttathatja a szükséges papírokat a könyvelőhöz, ügyvédhez.

Kifejezetten a kartonozóhoz van kialakítva, így egyszerűen és könnyen bele tudja csomagolni.

Videó:

Fehér könyves dobozok

Könyvszállító doboz fehér – Az univerzális csomagolódoboz

Remek lehetőség minden webáruház tulajdonos részére. Könyvek, képek, szerződések, egyedi naplók és naptárak, publikációk biztonságos csomagolásához és postai vagy futárcéggel történő feladásához ajánljuk.

Videó:

Könyvszállító doboz standard

Könyv és képcsomagolás

Képek, könyvek, festmények biztonságos csomagolásához.

Videó:

Standard könyves doboz

Standard könyves doboz – amikor nem kell a pompa

Egyszerű, mégis kiválóan használható övező hullámdoboz – könyvek, katalógusok, naptárak, képek, rajzok stb küldéséhez

Tesztelje a terméket, ha nincs szüksége kiemelkedően magas minőségre és egyedi kivitelre. Megfelelő csomagolás, sokrétű megoldás.

Videó:

Üzleti ajándékozás csomagolása

Kapcsolatépítés szépen tálalva – business packaging

Ajándékdoboz

Ajándékdoboz – Öröm vele az ajándékozás

Manapság gyakori, hogy távol élnek egymástól a családok tagjai. Csomagküldést miért ne öltöztessük egyből ajándék formába?

Szuper megoldás lehet céges ajándékok kiküldéséhez, családi ajándék küldéséhez.

Videó:

Boros díszdoboz

Boros doboz 1, 2, vagy 3 üvegnek – Elegáns csomagolási megoldás

Ha italt szeretne ajándékba adni, megtalálta a megfelelő, elegáns megoldást!

Videó:

 

Egyedi kalendáriumok

Offset laminált nyomtatással készített kalendáriumok, displayek és ajándékdobozok

6 színes offset laminált nyomtatással készült kalendáriumok, ajándékodobozok és displayek készítését vállaljuk.

Extra magas minőségű, fényes nyomatokkal készült karácsonyi kalendáriumok és áruházi bemutatók. Extravagáns megjelenés, igazi prémiumkategóriás termékek. Igazi és szembetűnő reklámfelüleletek.

Minimális rendelési mennyiségek:

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

Keressen minket bátran, ha az offset laminálált termékek felkeltették érdeklődését.

Térkitöltők

Biológiailag lebomló térkitöltő – Elengedhetetlen kelléke a biztonságos csomagolásnak.

Egyaránt ajánljuk kis- és nagykereskedelmi üzletek csomagküldő részlegének és magánszemélyek számára. Biológiailag lebomló térkitöltőnk tökéletes választás a törésmentes szállításhoz.

Videó:

 

Papír térkitöltő – Dobozba zárt papírtekercs, könnyed adagolással.

Javasoljuk üveg és egyéb törékeny termékek szállítása esetén. Ajánljuk mindenkinek, aki biztonságban szeretné célba juttatni a sérülékeny áruját anélkül, hogy szállítás közben a terméke  ide-oda csapódna a doboz belsejében.

Ipari csomagolástechnika

Csomagolóanyag minden ipar számára

A ZalaPack csomagolástechnikai vállalat munkatársai segítenek

Autóipar

Magyarország meghatározó iparága, ahol a csomagolás minősége nem lehet kérdőjel

Doboz

Minden igényt kielégítő kartondoboz kínálat egy megbízható beszállítótól!

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet doboz kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Habfólia

Habosított fólia, a puha csomagolás

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet habfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Kartonplast termékek

Az újrahasználható csomagolás

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet kartonplast kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Légbuborékos fólia

A pukkanós csomagolóanyag

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet légbuborékos fólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Motortartó láda

Egyedi csomagolástechnika, igényre szabva

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet egyedi ládáinkról kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

PE habtálcák – protective packaging

Csomagolástechnikai védelem számos iparág számára

PE habtálcák CNC kivágással – Tökéletes illeszkedés

Különböző habosított polietilének cnc technológiával történő gyártása egyedi igények alapján.

Előnyei:

Autóipar, gépipar, porcelán és üvegtermék gyártók, elektronikai termékek, valamint egyéb kényes és értékes termékek csomagolásához.

 

Bútoripar

Számunkra fontos, hogy gyártott bútorai a legjobb minőséget kapják

Bútortakaró zsák

Víz, por és sérülés ellen, hogy a bútor gond nélkül célba érjen.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet bútortakaró zsák kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Farost és furnérlemez

A faipari csomagolástechnika

A bútorgyártás egyik alap termékei, például bútorok hátfal lemezeként lehetnek használatosak, azonban számos szektorba szállítjuk. Az építőipar felkapott termékei, használatosak csíkra vágva például köztes lemezként.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet farost és furnérlemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Hullámpapír

A hajlékony kartonpapír csomagolás

Kettő rétegből készült hullámpapír tekercseink és az abból vágott ívek széles körben használatos termékek. Szinte az összes bútoriparban tevékenykedő partnerünk vásárolja valamelyik formában.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet hullámpapír kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Ragasztószalag

Ragasztószalag kínálat, hogy mindent lezárhassunk

Acryl, hotmelt és solvent típusú szalagokat kínálunk vásárlóinknak.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet ragasztószalag kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

 

Szürkelemez

A kemény kartonlemez

A bútorgyártás, könyvkötés, díszdobozok készítésének fontos alapanyaga.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet szürkelemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Tasakok és zsákok

Az univerzális csomagolás

Tasak kínálatunk széleskörű portfóliót ölel fel.

Zsák kínálatunk hasonlóan széleskörű.

Az ajánlatkérő részt kitöltve azonnal érdeklődhet tasak és zsák kínálatunk felől. Kérjük, hogy adja meg a rendelkezésre álló információkat, különösen a méretet, vastagságot és mennyiséget. Kollégáink, beérkezést követő 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Csomagolást segítő eszközök

Segítség a csomagolásban

Pántoláshoz

Pántolószalagok zárására kifejlesztett kézi pántológép.

Kitöltve ajánlatkérő felületünket azonnali segítséget kaphat a termékek pontos áráról és kiviteléről. Kollégáink 24h-n belül válaszolnak kérdésére, amennyiben gyorsabb válaszra, azonnali megrendelésre van szüksége, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat nyitvatartási időben, vagy rendelje meg termékét webshopunkból. https://shop.zalapack.hu

Ragasztószalaghoz

Ragasztószalag felhordására kifejlesztett eszközök.

Többféle kivitelben elérhetők a felhasználási területtől függően.

Próbálja ki Ön is és meglátja a különbséget.

Kitöltve ajánlatkérő felületünket azonnali segítséget kaphat a termékek pontos áráról és kiviteléről. Kollégáink 24h-n belül válaszolnak kérdésére, amennyiben gyorsabb válaszra, azonnali megrendelésre van szüksége, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat nyitvatartási időben, vagy rendelje meg termékét webshopunkból. https://shop.zalapack.hu

Sztreccsfóliázáshoz

Kézi sztreccsfóliák felhordásához praktikus megoldást kínálunk.

Kitöltve ajánlatkérő felületünket azonnali segítséget kaphat a termékek pontos áráról és kiviteléről. Kollégáink 24h-n belül válaszolnak kérdésére, amennyiben gyorsabb válaszra, azonnali megrendelésre van szüksége, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat nyitvatartási időben, vagy rendelje meg termékét webshopunkból. https://shop.zalapack.hu

Tisztításhoz

Géprongyok, melyek különböző típusú pamut anyagokból leszabott ruhák.

Kitöltve ajánlatkérő felületünket azonnali segítséget kaphat a termékek pontos áráról és kiviteléről. Kollégáink 24h-n belül válaszolnak kérdésére, amennyiben gyorsabb válaszra, azonnali megrendelésre van szüksége, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat nyitvatartási időben, vagy rendelje meg termékét webshopunkból. https://shop.zalapack.hu

Vágóeszközök

Különböző szikék ipari és irodai felhasználásra.

Kitöltve ajánlatkérő felületünket azonnali segítséget kaphat a termékek pontos áráról és kiviteléről. Kollégáink 24h-n belül válaszolnak kérdésére, amennyiben gyorsabb válaszra, azonnali megrendelésre van szüksége, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat nyitvatartási időben, vagy rendelje meg termékét webshopunkból. https://shop.zalapack.hu

Élelmiszeripar

Első osztályú csomagolóanyagok, hogy az ételek mindig frissek és zamatosak maradjanak

BOPP fólia

Az élelmiszeripar csomagolástechnikája

Kitűnő tulajdonságai végett, úgymint rugalmasság, nedvességállóság és szabályozható átláthatóság, sok nagyvállalat alkalmazza termékei csomagolásához. Alkalmas tasakok, zsákok és címkék gyártásához egyaránt. Hosszú élettartamának köszönhetően hasznos a különböző snackek, chipsek és kekszek csomagolásához.

Élelmiszeriparon kívül hasznos terméknek bizonyul az alkatrészek gyártásával foglalkozók körében.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet BOPP fólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, színre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb  24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Hullámpapír doboz

Minden igényt kielégítő kartondoboz kínálat egy megbízható beszállítótól!

Három öt és hétrétegű hullámkartonból készült dobozokat kínálunk egyenesen gyártósorainkról. Egyedi kialakításokat, magas minőségű nyomtatást és elsőosztályú minőséget biztosítunk. Kis és nagy darabszámú gyártást is vállalunk, valamint újonnan induló termékekhez csomagolási tervezést is tudunk biztosítani. Kínálatunkban megtalálhatók az egyszerű tetőfenék-lapolt dobozok mellett, az automata, hajtogatható, gyümölcsös és zöldséges, oktabin,boros, alj+tető kialakítású dobozok, tálcák stb… .

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet papírdoboz kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre és mennyiségre, majd kollégáink 24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Húscsomagoló papír

A hentespult és sajtpult csomagolóeszköze

Papír és fólia társításából létrejött, könnyedén hajtogatható csomagolóanyag. Főleg húsok, szalámik és sajtok kiskereskedelmi csomagolásánál nyújt megfelelő segítséget. Papír felületét nyomtatva, kedvünk szerint alakíthatjuk arculatát. Többféle méretben és minőségben elérhető, általában 10 és 20kg-os kiszerelésben szállítjuk vásárlóinknak. Nagy mennyiség esetén raklapra erősítve, fóliával körbeövezve.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet húscsomagoló papír kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb  24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Kézi sztreccsfólia

Élelmiszeripari engedéllyel rendelkező sztreccsfólia

Kiemelt termék minden tekintetben, forradalmi újdonság. 7-13 mikron vastagságban és 300m-es hosszúságban gyártott tekercsek, minőségi alapanyag felhasználásával. Ez utóbbinak köszönhetően képesek kiváltani standard vastag társaikat, felére csökkentve ezzel a kedves felhasználó költségeit és termékdíját, megóvva raktárkapacitását és radikálisan mérsékelve károsanyag kibocsátást a környezetre. Emellett élelmiszerekkel történő direkt érintkezésre is alkalmasak. Tesztekkel bizonyítva, megfelelő használat mellett, ugyanazt vagy jobb tartást biztosítanak, mint az általános típusok.  Kérje segítségünket és elmegyünk személyesen optimalizálni felhasználását. Nézze meg rövid bemutató videóját termékünknek, ahol szembetűnő a különbség. Átlátszó és kékes színben is elérhető termék.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet kézi sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, színre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb  24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

 

Papírtáska és papírtasak

Papírzacskó, a jövő szupermarketbarát csomagolása

Cégünk – követve Magyarország törekvését a műanyag zacskók tiltása felé – papírzacskó kínálatát napról napra bővíti. Elérhető az egyszerű barna vagy fehér kivitelű, de akár 8 színes nyomtatást és egyedi grafikát is tudunk biztosítani. Szalagfüles és sodrott füles változatban értékesítjük meglévő és új partnereink részére. Manapság minden divatüzlet, szupermarket és hipermarket rendelkezik papírtáska kínálattal a kedves vásárló áruhordozását megkönnyítendő. Amennyiben Ön(ök) is váltanának vagy bővítenék kínálatukat ezen a téren, kérje a ZalaPack munkatársainak segítségét.

Ajánlatkérő felületünket kitöltve azonnal érdeklődhet papírzacskó típusainkról. Kérjük, hogy az összes rendelkezésre álló információt adja meg, különös tekintettel a méretre, mennyiségre és a típusra. Kollégáink a beérkezést követően 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek.

Síkfólia

LDPE és HDPE anyagok felhasználásával készült fólia tekercsek

Általános, kisebb mennyiség felhasználás mellett kitűnő választás. Alacsony sűrűségű polietilén alapanyagból készült termék, mely hő hatására képes zsugorodni, ezért alkalmas termékek raklaphoz való rögzítésére. Tömlő, féltömlő és zsugorsapka formában is elérhető. Akár 10 színes, magas minőségű nyomtatással is. Fagyasztásra alkalmas formában, akár -65 fokig. Kívánt tekercsméretben kérhető. Makro és mikroperforált verzióban vagy téphető perforált kivitelben is gyárható. Utóbbi alkalmas lehet raklap takarónak vagy fedőfóliának, mely esetben egy tekercsállványt használva csak tépni kell megadott méretnél és már kész is a takarólap.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet síkfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Vákuumtasak

Az élelmiszer ipar elengedhetetlen kelléke. Húsok, szalámik, sajtok, zöldségek és egyéb ételek csomagolóanyaga, mely légmentesen zárja be termékeit és hosszan tartó frissességet biztosít. A tasakok alapanyag PA ( polyamid) és PE (polietilén) kompozit, mely sokszínűségüknek köszönhetően népszerű csomagolási megoldás. Otthonunkban történő felhasználásra is alkalmas lehet például pácoláshoz. Ehhez a megfelelő vákkuumozó gépet használva, tökéletes zárást tudunk biztosítani és hűtőben tárolva az ízek átjárják készíteni kívánt ételeinket.

Élelmiszerek csomagolásán kívül, adottságainak köszönhetően használatos még egyéb folyékony anyagok tárolására is, mint például ragasztók és gyanták.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet vákuumtasak kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg és kollégáink 24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Építőipar

Napjaink féktelenül száguldó iparága, ahol a csomagolás segíti a termék optimális célbajuttatását

Kartonplast

Az újrahasználható csomagolás

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet kartonplast kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, színre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb  24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Közteslemez fából

A faipari csomagolástechnika

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet farost és furnérlemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Pántolószalag

A raklaphoz erősítés és kötegelés csomagolóeszköze

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet pántolószalag kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Raklap és raklapmagasító

A csomagolástechnika hordozója

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet raklap és raklapmagsító kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre és a mennyiségre. Kollégáink legkésőbb  24h-n belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Gépipar és elektronika

A fejlődést meghatározó iparágak termékeinek első osztályú csomagolóeszközei

Géprongy

A gépek segítője

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet géprongy kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel kiszerelésre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

 

Hullámlemez betét

A kartondobozba zárt merevítés

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet hullámlemez betét kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Kartondoboz

Minden igényt kielégítő kartondoboz kínálat egy megbízható beszállítótól!

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet kartondoboz kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Korrózió gátló és antisztatikus termékek

A védelem mesterfoka a csomagolástechnikában

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet VCI és ESD kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

PE Habtálcák – Védelmi csomagolás

Csomagolástechnikai védelem számos iparág számára

PE habtálcák CNC kivágással – Tökéletes illeszkedés

Különböző habosított polietilének cnc technológiával történő gyártása egyedi igények alapján.

Előnyei:

Autóipar, gépipar, porcelán és üvegtermék gyártók, elektronikai termékek, valamint egyéb kényes és értékes termékek csomagolásához.

 

Gyógyszeripar

Az egészség az első, utána jöhet a csomagolás.

Műanyag raklap

Műanyag raklap

Kollégáink állnak rendelkezésükre ajánlatunkkal hétfőtől-péntekig.

Nátronzsák

Nátronzsák

Egyedi méret szerinti gyártásra van lehetőség, mely esetben kérje ajánlatunkat, kollégáink készséggel segítenek vagy válassza az azonnali rendelést a ZalaPack Webáruházából!

Papírtasak

Papírtasak és táska

A mai környezettudatosságot követve, a műanyag táskák egyre inkább kimennek a divatból. Erre megoldás lehet a papír alapanyagokból készült táska vagy tasak.

Küldje el ajánlatkérését, kollégáink készséggel segítenek.

Üdítő és konzervipar

A gyártószalag elejétől a végéig, az összes típusú csomagolóanyag egy helyen

Élvédő

Minden területen használt csomagolóanyag

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet élvédő kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Hordfül

A hordozható zsugor

Hotmelt ragasztóanyaggal ellátott, kiváló minőségű termékünk, papírral illetve habfóliával társított formában is kérhető.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet hordfül kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Hullámtálca

Bölcső az üvegek, konzervek számára

Hullámpapír alapanyagból, szerszámmal kivágott tálcák, melyeket akár az automata gyártósor is képes kezelni.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet hullámtálca kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra és mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Közteslemez

Farost és furnérlemez

A faipari csomagolóanyag

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet farost és furnérlemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Hullámpapír lemez

Köztes lemezek úttörője

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet hullámpapír lemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Kartonplast lemez

Az újrahasználható csomagolás

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet kartonplast lemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, minőségre és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Méhsejt kartonlemez

Szürke kartonlemez

A merev elválasztó kartonlemez

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet szürke kartonlemez kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Sztreccsfólia

Egyedülálló sztreccsfólia portfólió a ZalaPack csomagolástechnikai vállalatnál

A hétköznapi igényeket kielégítő tekercseken át a nagyvállalati felhasználásig minden típus egy helyen. Legyen szó általános átlátszó termékről, szuper erős és nagy nyúlású fóliáról, prémium kategóriás alapanyagból készült erős, de vékony erős tekercsekről, színes típusokról, stb. cégünk mindenre nyújt megoldást.

Oldalunkon megtalálja az összes terméket kategorizálva, így tovább olvashat egyes típusok előnyeiről.

Amennyiben használ sztreccsfóliát gyártása, csomagolása közben, kérje szakértő kollégáink segítségét, akik ellátogatnak Önökhöz és a lehető legjobb termék kiválasztásában segítenek. Kollégánk elviszi Önöknek a fóliát, jelenléte pedig azért fontos, hogy lássa hogyan működik a jelenlegi termék, tudjon mérni a helyszínre vitt mérőeszközökkel és javaslatot tehessen.

Minden termékünkből tudunk mintatekercset biztosítani a teszt idejére.

Duplaszélű kézi sztreccsfólia

A csomagolástechnika úttörője

Kitűnő választás minden felhasználó részére, aki könnyebb (600kg-ig) raklapokat, dobozokat csomagol vagy felület megóvására esetleg csomagküldéshez.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet duplaszélű sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Mini kézi sztreccsfólia

A sztreccsfóliák kézigránátja

Szuper választás kisebb csomagok összefogásához.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet mini sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Nagynyúlású gépi sztreccsfólia

Szuper erős csomagolóanyag

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet nagynyúlású sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Speciális gépi sztreccsfólia

Jövő a gépi fóliázásban

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet speciális sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Speciális kézi sztreccsfólia

Jövő a sztreccsfóliázásban

Kiemelt termék minden tekintetben, forradalmi újdonság.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet speciális sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Standard gépi sztreccsfólia

A raklapok összetartó csomagolóeszköze

A sokak számára jól ismert típus.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet standard sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Standard kézi sztreccsfólia

A hétköznapi csomagolástechnika

A sokak számára jól ismert típus.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet standard sztreccsfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a típusra és mennyiségre. Kollégáink legkésőbb 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot és segítenek a legjobb megoldásban.

Zsugorfólia

3 és 5 rétegű zsugorfólia

Magas minőségű fóliakínálat

3rétegű zsugorfólia: 3 komponensű alapanyag felhasználásával készült termék. Standard társánál kedvezőbb mutatói miatt nagymennyiségű gyártásnál már igen elterjedt a piacon. Perforált könnyítéssel és 10 színes nyomtatással is elérhető.

5rétegű zsugorfólia: 5 komponensű alapanyag felhasználásával készült termék. Hasonló 3 rétegű társához, azonban erősebb és ezért csökkenthető a vastagság a gyártás során, így gazdaságosabb megoldást jelent. Perforált könnyítéssel és akár 10 színes nyomtatással is kérhető. Az üdítő és konzervipar igaz jóbarátja.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet magas minőségű zsugorfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg és kollégáink 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Perforált zsugorfólia

Jövő a zsugorfóliázásban

A perforált zsugorfólia egy igazi vásárlóbarát megoldás.

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet perforált zsugorfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, vastagságra, a kívánt perforáció távolságára és a mennyiségre. Beérkezést követően kollégáink munkanapokon, 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

 

Standard sík és zsugorfólia

LDPE és HDPE anyagok felhasználásával készült fólia tekercsek

Ajánlatkérő felületünket használva azonnal érdeklődhet standard síkfólia és zsugorfólia kínálatunkról. Kérjük, hogy a rendelkezésre álló összes információt adja meg, különös tekintettel a méretre, a vastagságra és a mennyiségre. Kollégáink 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Nyomtatott csomagolás

Flexografikus nyomtatás

Kiváló minőségű nyomtatás közepes szériákra

E-commerce dobozok nyomtatása

Flexo nyomtatással készített e-commerce csomagoló dobozok

1-4 színes flexo nyomtatást vállalunk standard egyedi méretben gyártott, kifejezetten az e-kereskedelemben használatos gyorscsomagoló dobozokra és borítékokra.

Piktogrammok, LOGO, egyedi elképzelések, szinte bármi megoldható. Minimális rendelési mennyiség a dobozok méretétől függ, de körülbelül 2000db feletti mennyiségek esetére ajánljuk.

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

Keressen minket bátran, ha a flexografikus nyomtatással készült e-commerce csomagolóanyagok felkeltették érdeklődését.

Kimetszett és standard dobozok nyomtatása

Flexo nyomtatással készített standard és kimetszett dobozok

1-4 színes flexo nyomtatást vállalunk egyedileg készített standard és kimetszett dobozokra.

Piktogrammok, LOGO, egyedi elképzelések, szinte bármi megoldható. Minimális rendelési mennyiség a dobozok méretétől függ, de körülbelül 2000db feletti mennyiségek esetére ajánljuk.

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

Keressen minket bátran, ha a flexografikus nyomtatással készült hullámkarton dobozokat, közteseket, vagy kimetszett típusú tálcákat, esetlet egyedi csomagolódobozokat kíván gyártatni.

Nyomtatás hullámlemezekre

Flexo nyomtatás hullámlemezekre

1-4 színes flexo nyomdázását hullámlemezeknek vállaljuk 2000m2 minimális rendelési mennyiségtől

Piktogrammok, LOGO, egyedi elképzelések, szinte bármi megoldható.

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

A lenti űrlap kitöltésével keressen minket bátran, ha a flexo nyomtatással készült hullámkarton, vagy egyéb papírtermékek felkeltették érdeklődését.

Offset laminált nyomtatás

A doboz nyomtatás királya – igazi reklámhordozó

E-commerce dobozok külső nyomtatása

Offset laminált nyomtatással készített standard és kimetszett dobozok

6 színes offset laminálással készült nyomtatást vállalunk standard  és egyedi méretekben készült e-commerce csomagoló dobozokra.

Extra magas minőségű, fényes nyomatokkal készült webáruházas csomagküldéshez dobozok. Extravagáns megjelenés, igazi prémiumkategóriás termékek. Minimális rendelési mennyiség a dobozok méretétől függ, de általában 10.000db feletti mennyiségek esetére ajánljuk.

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

Keressen minket bátran, ha a offset laminálált nyomtatással készült e-commerce típusú csomagolódobozokat szeretne gyártatni.

Kalendáriumok, displayek és ajándékdobozok

Offset laminált nyomtatással készített kalendáriumok, displayek és ajándékdobozok

6 színes offset laminált nyomtatással készült kalendáriumok, ajándékodobozok és displayek készítését vállaljuk.

Extra magas minőségű, fényes nyomatokkal készült karácsonyi kalendáriumok és áruházi bemutatók. Extravagáns megjelenés, igazi prémiumkategóriás termékek. Igazi és szembetűnő reklámfelüleletek.

Minimális rendelési mennyiségek:

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

Keressen minket bátran, ha az offset laminálált termékek felkeltették érdeklődését.

Kimetszett és standard dobozok nyomtatása

Offset laminált nyomtatással készített standard és kimetszett dobozok

4-6 színes offset laminálással készült nyomtatást vállalunk egyedileg készített standard és kimetszett dobozokra.

Magas minőségű, fényes nyomatokkal készült dobozok. Extravagáns megjelenés, igazi prémiumkategóriás termékek. Minimális rendelési mennyiség a dobozok méretétől függ, de általában 5000db feletti mennyiségek esetére ajánljuk.

Előnyei:

Hátrányai

Mire tudunk nyomtatni?

Keressen minket bátran, ha a offset laminálált nyomtatással készült hullámkarton dobozokat, közteseket, vagy kimetszett típusú tálcákat, esetlet egyedi csomagolódobozokat kíván gyártatni.

Video